Radnó György : Szólító

2014 február
Távoli tájakra küldtem az estét,
amely egykor körém szőtte a magányt,
de még bőrömön érzem a csalánt,
már csak csillagképszerű hám-festék.

Úgy hiszem, itt hallgatódzik az öröm,
kertek alján még zúgnak a motorok,

ahogy a bűnöst irtják a robotok,
s magam hajnal hangos szavára töröm.

Érzem szívhangomat, kalapál, erős,
eddig siket fülemben hiába szólt,
most értem, csak jobb napokért szórt
szinuszt, és lélek-csontom így lett velős.

Száműztem az ordító ősi-csöndet,
fájdalmak helyén rozsdás lakat lóg,
nincs kulcs, nincs kín, és sötét monológ,
itt szókkal szólító szeretet csönget.

 

Legutóbbi módosítás: 2014.02.22. @ 18:50 :: Radnó György
Szerző Radnó György 139 Írás
Már gyerekkoromban szerettem volna író lenni, valahogy úgy ahogy mások mozdonyvezetők. Tinédzser koromban már éreztem késztetést az írásra, eleinte sok verset írtam, ebből az idők folyamán, és a költözések miatt sok elveszett, vagy csak a kicsomagolatlan dobozok mélyén maradt. Informatikusként természetes volt számomra az online módban való publikálás. Eleinte csak magamnak írtam, de több barátom kérésére elkezdtem aktívabban közzétenni társaságokban is a verseimet. Hosszas unszolásra kezdtem el nagyobb körben publikálni és kiadni kötetet. 2012. április végén megjelent az első kötetem "A némaságom kiáltom" című kötet...