a perc nem beszél, pedig minden változik, – A logikai összefüggésekre, a tagmondatok közötti kapcsolatra sosem árt ügyelni. Itt múlik az idő PEDIG minden változik. Ha nem múlna, nem változna?
buszok sárgaságát fedi performansz sár
s szűrt reklám a benne ülők unós arcát. – Ez a kép miként erősíti vagy cáfolja a változást, nincs benne volt-lesz, volt-lett, egyszerűen csak ideraktad anélkül, hogy bármi módon átvezettél volna bele, ha már közvetlen kapcsolata nincs ennek a képnek az előzővel.
Változó minden. Hajnalban nem kolompol
az üszők nyakán bádog, a lófogaton
már nem zörög a nyakig fehér tejes-üveg,
zacskóba zárt vákumban pihen fehér tüzed. – Most látom, hogy utólag magyarázod a változás mibenlétét, de azt hiszem, túl nagyot léptél. Talán komikusan nagyot, hiszen a mi emberléptékű életünk nem ölel fel ekkora időszakot. A „fehér tüzed”-et nem értem. Az mi akar lenni? A tej??? Mint tűz?
Az utcai fák belehíznak világunkba,
vaskos derekuk tartja kisdedként ágaikat, – Nem túl szemléletes kép, a fa ágai karokra emlékeztethetnek ugyan, de gyermekre…?!
s idő múltával felejt alattuk a fáradt föld,
kicsinyes emlék az úr, a Nap éget s nem zöld. – Kicsinyes? Azaz rosszhiszemű pitiáner? Biztos ezt akartad írni? Miért az az emlék? És hogyan égetne a zöld? Ebben az esetben mi akar lenni az zöld?
A hold az égen ugyanaz a pajkos hölgy,
űrbe száguldunk, ez foltos szélvédőnk,
bánattakarónk az esők friss ereje,
a mosolyból táplálkozók fényeleme.
