dudás sándor : Séta

 

 

 

Kedvesemmel megyünk az úton.      

Bal oldalon jön, kezemet fogja,

lépteink ritmusa egybering.

Megáll, megállok, kissé előrelép,

szembefordul velem.

Tagolva beszél, jelnyelvvel

tűzdelve, egy most eszébe

jutott régi nyárról. Értem, emlékszem,

úgy áll előttem, mint egy mozgó festmény.

Annyira elém idézve a kép,

hogy kár neki erre a szót vesztegetni,

az artikulálást megtakaríthatná.

Én meg a figyelés okozta

feszültség, a feleslegesnek

érzett a szóhalmozás miatt,

s mert egy-egy epizód:

megállított és újraindított rész,

türelmetlenül figyelem ajkát.

A hangja milyen lehet? Bárcsak hallanám…

A kedves arca mögé figyelek: mit gondol,

ha valaki lát minket? Enyhe szégyen

munkál bennem, de a járókelők

közül senki nem vesz észre,

vagy csak úgy tesz.

Amúgy nem ismerős senki,

hiába figyelem az arcokat,

fürkészem a mozdulatokat.

Reakciójuk rejtve marad.

Arcomon érzem a látványt

szélcsendben szállnak

felettünk a madarak. 

Végre ismét véget ér a nyár,

kedvesem emlék-villanása kilobban.

Szememet nézi, kérdőn vizslatja:

vajon értem-e? Mosolygok, bólintok,

kövek hullanak lábam elé és

fejem felett elúszik a nyár.

A kedves kezét érzem kezembe,

megyünk tovább.

Az út ismeretlen.

 

 

Legutóbbi módosítás: 2014.02.23. @ 09:39 :: dudás sándor

Szerző dudás sándor 767 Írás
1949-ben születtem Tápiógyörgyén, a mai Újszilváson. Szakmám könyvkötő. Nyugdíjas vagyok. 13 éves koromtól társam a versírás, az irodalom. Több önálló kötetem, s általam szerkesztett antológiám, s más antológiai szerepléseim vannak.