Schmidt Tibor : Káin Marlboroja

 

 

Futottam.

Ülök egy fal zugában. Szűk itt a tér.

Oldalam szúr. Szám levegőért tátog.

S akárcsak a tüdőm, kitágulnék én is,

és magamba szívnám az egész világot.

Teremtenék óceánt,

hullámait kilökném rátok.

 

Hiába eveznétek, bárkátok törne,

s mint én most, fuldokolnátok.

De lassan magamhoz térek.

Verset írok

távoli harangszóról,

szeretet-színlelésről,

hirtelen halálról.

 

Nem látszanak csillagok.

 

Kipofozok egy szál Marlborót,

s ráharapok.

Gázöngyújtómból szikra pattan,

lángjánál rágyújtok halkan.

 

Kinn a szél kegyes halált oszt:

fagyszikével metszi le

az utolsó leveleket.

 

Nem kell az oltár,

(a füst lefelé száll)

a lét elszivárog.

 

Órámra nem nézek.

 

Mikor számban a cigaretta tövig ég,

és csikkjét elnyomom,

belül is kialszik valami.

Csend van.

Csak a halkuló szívdobbanások ütemezik az időt.

 

(2009-2013)

 

 

Legutóbb szerkesztette - Schmidt Tibor
Szerző Schmidt Tibor 468 Írás
Schmidt Tibor - theodor okl. villamosmérnök, doktor informatikai vállalkozó weblapom: https://www.artpresszo.hu/