Nem gondol rám…
átnéz rajtam,
mint nyűtt ruhán…
kihasznál …
mint tűbe fűzött cérna
– büszkén annak hittem magam néha –
amivel a varrandó szép
kelmét összeöltjük…de csak férc voltam,
mit kitépnek, mint
eldobandó
segédterméket.
Poharunkat sem
töltjük
boldog koccintásra.
Hólapát a homokban, de
annyi sem vagyok, én árva!
Kurta szavakkal
mondott sokat
s nem mosdatta őket,
pedig kellett volna,
mert mocskolódtak,
mint a csizma,
ha ázott szántóföldön lép –
ja és a sarka,
ó, azzal taposta
a dagonyába
az összes szüzet önutálva,
ki arra járt.
Lopott szenet, tüzet…
Minek az ilyennek
dicsőítés,
ha a glória lecsúszik
a nyakára?
Önmagát fojtja meg
vele s a világot
hibáztatja régi szégyene
miatt –
ma már nem kell kézirat…
Gépek szántanak a halálnak…
Legutóbbi módosítás: 2013.12.02. @ 18:42 :: Rózsa Ibolya