Marthi Anna : minden kifejezhető

amikor mindent kifejezünk könnyedén

maradnak aprócska zsákutcáink

ahol pattogó elhagyott labdákkal játszik a remény

mint kisgyerek a teremtés játszóterén féli

az istenit bebújna éjjel anyja paplanja alá

———— Eddig oké, még ha nincs is központozva, innentől egyrészt már a következő sort sem értem, hogyan kapcsolódik az előző gondolatmenethez. Talán ha általánosabb lenne egy szünet után: szépek a hajnallal viselős éjszakák/ismáteljük a ragaszkodáson át…/ – Viszont mi az, hogy kobaknyi változás? És onnantól kezdve mi ez a barokk körmondatok hosszúságára hajazó se füle, se farka cikornya?! Egyszerűbben, ha szabad kérnem, Anna. Attól, hogy valamit nem értünk, még nem lesz művészi. Attól csak művi lesz.

 

ó szépek a hajnallal viselős éjszakáink

ismételjük ragaszkodáson át az elengedhető

szépségben fürdött kobaknyi változást

még bomlanának a pillanatokból vékonyabb

fénysugár rajzol szívünkre az örök

alkotás étkétől felajzott nyugalomban ad

kis kerülőutat ha sétára indul zsákutcát

fel nem ismerve agyunk szívdaganat

Legutóbb szerkesztette - Marthi Anna
Szerző Marthi Anna 1326 Írás
lélekbúvár lennék mint oly sokan "Kinézek a térre, és ott ég a fájdalom, a szerelem kísérteties varázsa. Félbemaradt lángolások mögött jössz, a bőröd is csak árnyék egy sehova-úton; arcod a nézés dadogása, ismeretlen kerülők a személyes veszteségek körül - kezeddel intsz, már nem is nekem, a szubsztanciálisan felfoghatatlannak, annak, amitől egy másik sors mindig másik sors marad. Rámvetülsz, rád vetődöm. S mindenünk odaadjuk ez érintő, kósza integrációért a tér s a szívek nagy zűrzavarán át. Valamikor féltem volna tőled, féltem volna, hogy elhagysz, s egyedül megyek az utcán anyagtalan csillagokkal szívem programjaiban. De most már tudom, ez nem csőd, és nem is bánat. Hanem a szabadság részletei. S fel kell nőnünk bizonyos szépségekhez mindenáron." Pardi Anna: A távollevő és az utak