Furuglyás René : Vakítóan fehér

 

 

Jártál már az utca végén

erdeinknek rejtekén?

Hallottad már szirénének

hangját szállni tó vizén?

Én csak vágyom megismerni,

mit mond nekem halk szaván

a látomás, a szellemnesz

betöltve az éjszakám.

 

Újra ébred benn a gyermek,

kíváncsi, mint még soha,

mezítláb az őszi tájban

köd, harmat és friss moha.

Elszáradt falevélfelhőt

von körém a sötét éj,

erdő ölel lágy keblére,

hideg szíve jeges, mély.

 

Mit is kíván tudatni most

szemet lehunyt gondolat?

Száj szóra áll, mond valamit…

Önfegyelem nem marad.

Halk huzat jő felborítva

egyensúlyt s a fényeket,

egy pillanat és látom már a

tóra vetett kék eget.

 

Szédítő tudat-pihentség

megszűnik egy perc alatt,

szemhéjaim felvetülve

bámulják a friss falat…

Álom tán vagy képzelet volt,

szenvedélyek zavara.

De talpamon még ott pihen

a nedves erdők avara…

 

 

Legutóbb szerkesztette - Furuglyás René
Szerző Furuglyás René 196 Írás
Furuglyás René, felvidékről származom, budapesti főiskolás vagyok. 1992.03.25.-én születtem Érsekújvárban (Szlovákia). Ma Szentendrén élek. "Légy büszke, hogy tiéd minden szavad, s ha tudod ki vagy, érezd is annak magad!" ( Tiéd a szó )