Bogár Gábor : Semmilyen requiem

 

 

( Rausnich Béla emlékére )

 

 

valami, valamikor, valahol

mindig, minden mindenütt

semmi, semmikor, sehol

 

elmúlt, elbújt, eltűnt

elszakadt, elromlott,

 

elfelejtettem, de mégis…

 

emlékszem rá, de mégsem…

 

ez az óra sem hagyott bennem nyomot(t)

volt hangulatom, de elfogyott

 

Erős voltam, de kinevettek,

és sajnos nekik lett igazuk,

akik hazudtak, de valamit tettek,

az ismeretlen valósággal kereskedtek,

amíg mi megszállottan kerestük a kaput,

melyen át a tudás éhes elménkbe jut.

 

Nem történt más, csak egy nagyobb kőre léptem,

amikor Béla barátom megölte magát,

azt hiszem, egy viccen nevettem éppen

egy hűvös erdőben, Budapest közelében.

Árva gyerek volt, csak egy ócska kabát

maradt rám utána, mert én lettem a túlélő, az örökös barát.

Valami légies van most a levegőben,

egyre több a kérdés, és nem értjük, miért,

jó-e esőnek lenni egy felhőben,

fáj-e végleg búcsúzni elmenőben,

meglágyíthatjuk-e egy gonosz ember szívét,

hol van valaki, aki életünkből kilép.

 

Béla teste már nem volt felismerhető,

mikor kifogták a Dunából délen,

de eltűnt a mindennapokból egy bizonyos illető,

ilyen és ilyen nevet viselő,

elrejtőzött néhányunk emlékezetében.

 

 

 

 

 

Legutóbb szerkesztette - Bogár Gábor