( Rausnich Béla emlékére )
valami, valamikor, valahol
mindig, minden mindenütt
semmi, semmikor, sehol
elmúlt, elbújt, eltűnt
elszakadt, elromlott,
elfelejtettem, de mégis…
emlékszem rá, de mégsem…
ez az óra sem hagyott bennem nyomot(t)
volt hangulatom, de elfogyott
Erős voltam, de kinevettek,
és sajnos nekik lett igazuk,
akik hazudtak, de valamit tettek,
az ismeretlen valósággal kereskedtek,
amíg mi megszállottan kerestük a kaput,
melyen át a tudás éhes elménkbe jut.
Nem történt más, csak egy nagyobb kőre léptem,
amikor Béla barátom megölte magát,
azt hiszem, egy viccen nevettem éppen
egy hűvös erdőben, Budapest közelében.
Árva gyerek volt, csak egy ócska kabát
maradt rám utána, mert én lettem a túlélő, az örökös barát.
Valami légies van most a levegőben,
egyre több a kérdés, és nem értjük, miért,
jó-e esőnek lenni egy felhőben,
fáj-e végleg búcsúzni elmenőben,
meglágyíthatjuk-e egy gonosz ember szívét,
hol van valaki, aki életünkből kilép.
Béla teste már nem volt felismerhető,
mikor kifogták a Dunából délen,
de eltűnt a mindennapokból egy bizonyos illető,
ilyen és ilyen nevet viselő,
elrejtőzött néhányunk emlékezetében.
Legutóbbi módosítás: 2013.10.14. @ 05:39 :: Bogár Gábor