Böröczki Mihály - Mityka : Vadgesztenyék

Nyomtatás

Átfoghatatlan terebéllyel álltak,

de szerettem a vadgesztenyefákat,

kis kölökként nem izgatott virága,

de öreg szemem fürtjét visszalátja,

mint gyerekkorom, most is olyan szép még

a zöld közé belógó friss fehérség,

és telt a nyár, semmit se tudtam róla,

nem volt a dűlőutak porfogója,

de őszidőn, mikor már szelek jártak

az egyre pőrébben fázó határnak,

megemberült, és termését potyogva,

a hullongáló levelekre dobta,

s mert csilló fényét Isten is akarta,

zöld, tüskés gömbjén átszakadt a barna,

még nem táplálta tudomány a lelket,

az áldott termés senkinek se kellett,

hát kézbe kapva – történhetett bármi –

jó volt a falut körbehajigálni,

de nagy estéken, sorra-sorba raktuk,

áttűzdelőztük, mesévé faragtuk,

s ha lámpafényben rálobbant az este,

megbillenült a vadgesztenyék teste,

s én most is azt az élő álmot látom,

a gyufaszállal átszúrt figurákon.