Tóth Zita Emese : Palinta 2.

Kislány hintázgat a szakadék fölött,

libben a táj.

Marconává változnak a gondolatok,

faggatnak,

a szakadék melyik oldalán vagyok?

 

Kitartáshoz imát kontúroz az ég,

száll a hajam,

nem elég,

nem elég, ha csak a száj rándul félre,

ugrik a bal cipőm, mögé szegődik a jobb,

megérte-e a látszat,

hogy miközben az emberek

valaki erősre vágynak,

meghalok a maszkok mögött?

A szív helyére színlelés költözött.

 

Kitilt a józanész,

félek, önmagam hologramjává váltam,

elharapózott csöndek mögött 

táncolni vágytam, 

zenét.

 

Órák múlva is kong,

ma nem ért meg senki,

libben a táj,

csupán csak ennyi,

ahogy zuhan két cipő,

mint két apró alteregó,

szanaszét törnek a mélyben,

én egészben hintázok tovább,

a hajam száll,

a test marad.

 

Ma nem szabad.

Legutóbbi módosítás: 2013.08.12. @ 20:32 :: Tóth Zita Emese
Szerző Tóth Zita Emese 144 Írás
Életrajz röviden. Ez kötelezően kitöltendő mező.