P. Tóth Irén : Zárt kapuk

Megint semmi. Lejárt az idő.

Elmerengtem itt-ott,

mígnem észrevettem: túl késő.

Túlhúztam és szétszakadt.

Szétszóródott néhány gondolat

és elgurult. Kerestem mindenhol:

szívekben, szemekben, szavakban.

Láttam rég látott arcokat,

és gondokat… gondokat…

 

Holnap… majd holnap…

 

Ereimben lassan csordogál a vágy,

átszivárog vértelen éveken,

szemeimben bágyadt végtelen. 

Így múlt el a tegnap, és

így múlik a holnap is,

és lassan-lassan felbukom

az elodázott gondokon.

 

Valami épül, aztán ledől,

vagy jobb esetben ott marad

félig készen, ünnepre várva,

ünnepre, mely sosem jön el.

 

Koccintás elmarad.

Az Idő kapuja zárva.

 

 

 

 

Legutóbbi módosítás: 2013.08.20. @ 21:00 :: P. Tóth Irén
Szerző P. Tóth Irén 202 Írás
Én Szemeim - csukott ablakok, pilláim - leeresztett függöny. Füleim - süketté lett falak, életem - csendbe burkolt börtön. Nem mondhatom el senkinek a titkot... Ne tudjon rólam senki, semmit. Született, élt, meghalt - talán csak ennyit.