Ady Ágota Melinda : Zsigeri tavasz

 

 

 

 

Bárcsak a világ

egy szép történet volna,

a véletlen – fölénk hajló –

jóindulatú mosolya!

 

Gyermeki lepkebábként megláttam, mi maradt a külvilágból

– árnyak remegése ágyak alatt s szörnyet rejtő szekrényzugban.

Mulandóság, örök állandó, léleksatu, valóságháló,

piszkos, lomha lábnyomod homlokon elnyújtózó sűrű álom.

 

Elröppent a súlyos félelem, szívritmusodban is felsejlő,

teremtett öröklétet, s eközben megöregedett az idő.

Reszketve álltunk az esőben, vérvörösben izzó hajnalon,

sok forró, cseppnyi fájdalom – égi köd – pillákon célba érő.

 

Hűtlenek önmagunkhoz lettünk, ruhát levető árva lelkek,

lassan naphalála közeledett, zsigeri tavaszunk vége.

Arcunkon sírokat ás az idő, ráncokba temetve jövőt,

könnyek áztatnak rég elmúltat… s a halál mind közül az első.

 

Legutóbb szerkesztette - Ady Ágota Melinda
Szerző Ady Ágota Melinda 94 Írás
Semmit sem lehet elmondani, így hát mindig lehet még több szót ejteni róla...