Ha hiányoznék,
s a tenyereden lévő vonalak
között keresnél,
less a szövetek mögé,
ahogy a karon végigvonuló
artéria elvezet a mellkasig,
ott bújnak meg a szervek,
ahogy több ezernyi ér
körbefonja
a testet,
és pulzál a szív,
hiába hisszük, szétszakad,
attól, ami fáj
lettél önmagad
hamis mosolyok mögé zárva
milliónyi ordítást,
hogy ki a hibás,
csupán időtöltés,
az élet néha feltölt
és néha csak kiönt,
kiborul
tenyeremből a szívem,
szertegurul minden szeretet,
ami lehetett volna,
szóval, ha hiányoznék,
keress a múltban,
ott még vagyok,
retinám mögött
egy apró hazugság titka ragyog,
ahogy elhiszem minden szavad,
pedig tudom,
neked semmit sem szabad.
Legutóbbi módosítás: 2013.07.06. @ 20:58 :: Tóth Zita Emese