Marthi Anna : Kláró vers…

itt maradtam belső rendetlenségben

kifut fazékból a lé vakolat omlik

a matracon fekete lábnyom

ilyenné lett ma a lelkem

 

száradó könnyeket csipeszelek

a felháborodás erős kötelén

lenge fájdalom minden perc

és a szél ordít zárt ajtók mögött

 

kifelejtettem magamat belőletek

és viszont is istent a térből

csak az idő rostokol összetörve

csak magányom vigyorog újra rám

 

elfelejteni nem fogom

hogy részegen szebb a világ

és szebb akkor is

ha szeretsz

 

 

mert nincs érzés

és fejfájásba köp a döbbenet

 

 

 

Legutóbbi módosítás: 2013.07.27. @ 09:45 :: Marthi Anna
Szerző Marthi Anna 1339 Írás
lélekbúvár lennék mint oly sokan "Kinézek a térre, és ott ég a fájdalom, a szerelem kísérteties varázsa. Félbemaradt lángolások mögött jössz, a bőröd is csak árnyék egy sehova-úton; arcod a nézés dadogása, ismeretlen kerülők a személyes veszteségek körül - kezeddel intsz, már nem is nekem, a szubsztanciálisan felfoghatatlannak, annak, amitől egy másik sors mindig másik sors marad. Rámvetülsz, rád vetődöm. S mindenünk odaadjuk ez érintő, kósza integrációért a tér s a szívek nagy zűrzavarán át. Valamikor féltem volna tőled, féltem volna, hogy elhagysz, s egyedül megyek az utcán anyagtalan csillagokkal szívem programjaiban. De most már tudom, ez nem csőd, és nem is bánat. Hanem a szabadság részletei. S fel kell nőnünk bizonyos szépségekhez mindenáron." Pardi Anna: A távollevő és az utak