Marthi Anna : Kiírlak

Talán nagyobb írhatnékom van mint eddig. Falánkság, ahogy kerülgetem paradoxonjait;

lehet csend, de beszéd akar lenni, lehet kérdés, de versbe fojtva ennyi, s ez csak mondat:

próbálom feldolgozni, hogy más-más gondolatod pokolba kíván, tudjuk, hogy nem engem,

leredukált világot, mégis hömpölygő tengert kiállt az elme, csöndesebben keseregve mint

nagybeteg, préselt lemezzé lesz az irodalom, ácsok hordják fel laponként, s plafonon jár,

kétségbeesésként zuhan, hogy drágul a dráma, és vígjátékká hígul ami tudattalan, bölcs-e

ki nem riad meg önmagától, amikor a világban a rezonancia, szétgurult malterdarabokból

megkeményedett önirónia, látszat, belül csak gyűl’ a káosz, kintrekedni sem tanácsos itt,

de a beton még nem fog felszáradni holnapig.

 

Legutóbb szerkesztette - Marthi Anna
Szerző Marthi Anna 1318 Írás
lélekbúvár lennék mint oly sokan "Kinézek a térre, és ott ég a fájdalom, a szerelem kísérteties varázsa. Félbemaradt lángolások mögött jössz, a bőröd is csak árnyék egy sehova-úton; arcod a nézés dadogása, ismeretlen kerülők a személyes veszteségek körül - kezeddel intsz, már nem is nekem, a szubsztanciálisan felfoghatatlannak, annak, amitől egy másik sors mindig másik sors marad. Rámvetülsz, rád vetődöm. S mindenünk odaadjuk ez érintő, kósza integrációért a tér s a szívek nagy zűrzavarán át. Valamikor féltem volna tőled, féltem volna, hogy elhagysz, s egyedül megyek az utcán anyagtalan csillagokkal szívem programjaiban. De most már tudom, ez nem csőd, és nem is bánat. Hanem a szabadság részletei. S fel kell nőnünk bizonyos szépségekhez mindenáron." Pardi Anna: A távollevő és az utak