Talán nagyobb írhatnékom van mint eddig. Falánkság, ahogy kerülgetem paradoxonjait;
lehet csend, de beszéd akar lenni, lehet kérdés, de versbe fojtva ennyi, s ez csak mondat:
próbálom feldolgozni, hogy más-más gondolatod pokolba kíván, tudjuk, hogy nem engem,
leredukált világot, mégis hömpölygő tengert kiállt az elme, csöndesebben keseregve mint
nagybeteg, préselt lemezzé lesz az irodalom, ácsok hordják fel laponként, s plafonon jár,
kétségbeesésként zuhan, hogy drágul a dráma, és vígjátékká hígul ami tudattalan, bölcs-e
ki nem riad meg önmagától, amikor a világban a rezonancia, szétgurult malterdarabokból
megkeményedett önirónia, látszat, belül csak gyűl’ a káosz, kintrekedni sem tanácsos itt,
de a beton még nem fog felszáradni holnapig.
Legutóbbi módosítás: 2013.07.03. @ 09:02 :: Marthi Anna
