Szilágyi Hajni - Lumen : Félmondatok

 

 

 

 

Megfeszül a gondolat, mint az est,

ahogy a nappalra zuhan. Csetlik-botlik

számon a szó, bomlik, árad, sodor

a hang. Szemek, szájak kerülnek

a papírra. Ákombákom betűk közt

hallgat a szív, csontok börtönében

összeszorul a levegő. Kifúj-befúj.

Szeret, nem szeret. Tépett virág

kezemben, tépett világ körülöttem.

Elfordulsz…

Tőlem, magadtól. Örvényben

fuldokló emlékekbe kapaszkodsz.

Hiába…

Ég és föld között csak elmosódó

arcok áznak.

 

Most minden siet. Napra nap

zuhan, telet nyár követ. Tavaszt

temet az ősz. Mély a sírgödör,

túl a poklon, túl a mennyeken.

Semmi sincs, és mégis minden

van. Lelkünkön ezeréves,

hideg sínek. Átrobog az idő,

rajtad, rajtam…

tépi a húst, marja a csontot,

belesikolt álmainkba.

 

Mozdulatlanságodba képzelem

életem. Magamba lélegezlek,

magamnak szeretlek. Árnyak

követik az ujjaimból felszökő

reményt. Szívemből lepke

születik, kérészéletű holnap.

 

Szemedben tavasz hajnalodik,

mezítelen, mint a Fény…

Tengerré változik a világ.

Háborgó kékké. A csupasz

sziklákon megtorpan a reggel-

illatú csend, fáradt pillanatok

karmolják számra újra, és újra

az éjszakába suttogott neved.

 

A felhők éhes sirályként köröznek

nevenincs álmaink felett.

Kinnrekedt fényekben kimondatlan

szavak lebegnek. Verssé írlak.

Félmondatokban, soha-holnapokban,

elhazudott tegnapokban,

szerelemmé rajzollak árvaságunkban…

 

Legutóbb szerkesztette - Szilágyi Hajni - Lumen
Szerző Szilágyi Hajni - Lumen 310 Írás
"Elárvult tornyok közt sziszeg a hazug szél. Te is egykor belekapaszkodtál. Most egymásra nyílnak-záródnak a holnapok, mindenki indul, érkezik, pedig se ablak, se ajtó. Szakítsd ki gyermeked a hajnalok sötét verméből, vigyázd álmait, de ha füstös ősz marja a szemed, ne akarj hős lenni. Ne Istent játssz vele. Légy menedéke. Csend. Erdő. Hegy. Szakadék. Híd, és ő átkel földszagú szíveden, csak engedd… ( játszani itt maradt gyermeked )"