Ferenczy Károly: Madárdal c. festményéhez
Lassú ívű, szelíd patak tükrén – hűvös ezüst szalag,
fák ágai – hársak, nyírek – pattantják rügyét a hírnek:
„Tavasz van, végre! Április!”… Bolondja, fújj bánatot is!…
Magam vagyok, erdőszélen… Szívem tiporja a férjem.
Tegnap is hajnalt’ jött haza – nem bújt, s nem volt hozzám szava.
Jó korán hogy felöltöztem – sajgó sejtelmem üldözzem,
indultam határt’, mezőknek – szívni illatát a zöldnek!
Bokrokból vörösbegy fújol, sisegő füzike dúdol…
S dalukkal ritkáshoz érek, ide vonz más, zengőbb ének.
Mit sem sejt – fatörzshöz hajlok -, mégis röptet, hív e dalnok,
s lelkem – varázslat! – szavára újul, s keresem, mely ágra
szállt e rózsát nyitó lélek… Papja a Nap szerelmének!
Legutóbbi módosítás: 2013.02.16. @ 11:58 :: Pásztor Attila - Atyla
