Marthi Anna : Egy másodperc

híja van a rétnek

s mint teám alján a méznek

úgy örülök az estének

 

a két kezem katasztrófa

megrágta a munka

mint dolgos paraszté olyan

 

m?körmöket növeszt 

fantáziám

végighúzom a letargián

 

felesel a kínnal a muszáj

fabatkát terem

a másodpercnyi tán

 

a nagy fába nem rúgok

bele

ólak káromkodás meleg

 

kispista még a szorgalom

de szépen kér

ne pénzért javulj

 

maradok teám ízéért

forró kis gondola-kanál

mézes folyóján jövök

 

 

 

 

 

 

 

 

Legutóbb szerkesztette - Marthi Anna
Szerző Marthi Anna 1322 Írás
lélekbúvár lennék mint oly sokan "Kinézek a térre, és ott ég a fájdalom, a szerelem kísérteties varázsa. Félbemaradt lángolások mögött jössz, a bőröd is csak árnyék egy sehova-úton; arcod a nézés dadogása, ismeretlen kerülők a személyes veszteségek körül - kezeddel intsz, már nem is nekem, a szubsztanciálisan felfoghatatlannak, annak, amitől egy másik sors mindig másik sors marad. Rámvetülsz, rád vetődöm. S mindenünk odaadjuk ez érintő, kósza integrációért a tér s a szívek nagy zűrzavarán át. Valamikor féltem volna tőled, féltem volna, hogy elhagysz, s egyedül megyek az utcán anyagtalan csillagokkal szívem programjaiban. De most már tudom, ez nem csőd, és nem is bánat. Hanem a szabadság részletei. S fel kell nőnünk bizonyos szépségekhez mindenáron." Pardi Anna: A távollevő és az utak