Ady Ágota Melinda : Tél, isten, vég

 

Képzeletbeli fehér madár

osztja szét

az utolsó nyár

szaggatott röptét

szélnek szórva.

Indigó az ég

– túloldalán ferde világ –

fodros felhőt fest rá,

furcsa, gyűrött papírmasét

egy rövidlátó isten.

Bezárul a kép:

rúzsfolt egy szájszegletben

— talán az enyém —

ajkamon botladozva

ízlelnél újra

anyanyelvet.

Életszeletet

majszol az idő

cirkuszi porond közepén,

s át- meg átjárja a napfény

százszor foltozott

lelkünk lyukas zsebét.

Nevem még szól

a csend szívén,

tétova árnyképet rajzol

hangod ismert körvonalán,

és fáradt szavakat:

tél,

isten,

vég.

 

Legutóbb szerkesztette - Ady Ágota Melinda
Szerző Ady Ágota Melinda 94 Írás
Semmit sem lehet elmondani, így hát mindig lehet még több szót ejteni róla...