Zalán György : Még nincs címe II.

2010. február 14-én tettem fel az első részt. Aztán valamiért nem folytattam, azt hiszem, egyszerűen elfelejtkeztem róla, talán a versek miatt.
Akkoriban többen, mint 140-en olvasták, de azóta biztos ők is elfelejtették már.
Javaslom, hogy a mostani adag előtt – akit érdekel – kicsit frissítse fel az emlékeit!
Ígérem, hogy a harmadik részt hamarabb felteszem! 🙂 *

 

 

 

Második fejezet

 

 

Nem lesz semmi esemény ezen a héten sem — fordult társához Tizenhetes, miközben letette fejéről a holoptik-ot —, sehol nem közelít egyik görbe sem a kritikushoz…

Ezen a héten is, mint az utóbbi majd’ huszonöt évben mindig, Huszonnégyessel együtt léptek szolgálatba az Animalmeat–nél (az AMCF-et a köznyelv csak így használta). Igaz, hogy az utóbbi tíz évben nagymértékben megváltozott a munkájuk.

Hol van az már, amikor kézikocsival mentek sorban a tartályokhoz, és mérővödörrel — tartályonként más-más — tápoldatot öntöttek beléjük, annyit, hogy a felszín elérje a piros csíkot! Nyilvánvaló, hogy a csirkemájklón egész más táplálást igényelt, mint a marhalábszár… A disznóvelőről nem is beszélve.

Most, amikor már gyakorlatilag mindent ennél a cégnél állítottak elő — ezalatt a minden fajtát és minden mennyiséget is érthetjük, hiszen egyedül látta el az egész bolygót a Cég élelmi hússal — az akkori technológiával már nem lehetne ellátni a feladatot.

Az egész gyár csillag alakban épült fel.

A középső tartályokban voltak az őssejtek. Onnan sugárirányban mentek a csövek az elektorokba, ahol a megfelelő szervek génjeivel keveredhettek.

Innen már egyenes út vezetett a hosszú tartályokhoz, melyek másik végén már a kész szervek, húsok préselődtek ki, teljesen homogén állapotban. 

A hosszú tartályban zajlott le a fejlődés. Az elején még vékony csövön ment be a már befolyásolt őssejt. Ahogy haladt előre, úgy kapta mindig a fejlettségének és tömegének megfelelő tápoldatot, míg el nem érte a kiömlőt. 

Innen már az adjusztálóba ment, ahol adagolták, aztán vagy tartósították és úgy csomagolták, vagy a végfeldolgozóba került, ahonnan feldolgozva ment tovább. 

A központi teremben — ahol most éppen Tizenhetes és Huszonnégyes volt szolgálatban — volt az irányítás. A szolgálatba lépők átnézték a heti tervet, aminek megfelelően adagoltak, indítottak új projecteket, vagy éppen megszüntették valamelyiket. 

Nem volt könnyű feladat a mindenkori igényekhez állítani a folyamatokat, hiszen ezeket félbeszakítani nem lehetett, mert az az adag, ahol megszakították a fejlődést, tönkrement és mehetett a megsemmisítőbe. 

Bár egy nagy részét újra lehetett hasznosítani, tápoldat formájában, de az addig beleölt munka mindenképpen kárba ment. 

Ha tehát egy őssejt megkapta a megfelelő klónt, a specializálódás megindult. Pulykanyakból meg már nem lehetett nyúlcombot csinálni.

— Gondold át! — mosolyodott el Huszonnégyes. — Az utóbbi öt évben hányszor csináltunk selejtet?

— Egyszer sem — nyugtázta a másik. — Legfeljebb frakcionálnunk kellett!

Itt Tizenhetes a kor szerinti elkülönítésre gondolt. 

Ha a fejlődés korábbi szakaszában (persze, bizonyos határok között) vették ki az anyagot a tartályból, akkor a húsok a fiatalabb egyedek húsához hasonlítottak. A tartályok oldalán bizonyos távolságra voltak a frakciócsövek, így lehetett a borjúhúst elválasztani a marhahústól, de a malac- és bárányhús is így keletkezett. 

Ha a heti diszpóban valami módosítás történt, akkor az ilyen jellegű változtatásokat gond nélkül megoldották.  

Tulajdonképpen rendben mentek a dolgok itt, a Cégnél.

 

 

Harmadik fejezet

 

 

Rendben mennek itt a dolgok — gondolta Huszonnégyes —, túlságosan is rendben… 

Az Animalmeat-et a tízesek irányították. A cég egykori alapítói, az Egyszámjegyűek már jórészt nyugdíjba mentek, elérve a 170 éves korhatárt. Tengődniük se nagyon kellett a közel félmillió Geás nyugdíjból — az átlagfizetés a Földön százezer Gea körül mozgott —, hiszen a tulajdonosi részvények is szépen hoztak. 

A Tízesek vezették tehát a Céget, így főnöke, Tizenhetes is az Igazgatótanács tagjai közül került ki.

A Tizenhetesnél néhány évvel idősebb Huszonnégyes azonban nem az Animalmeat-nél kezdett. Ő eredetileg az egyik olyan kisebb cég tulajdonosa volt, amit a Cég tönkretett, illetve felvásárolt. 

Ő dolgozta ki annakidején elsőnek a poliphús klónozását. 

Sokan kísérleteztek ezzel akkoriban, de eredménytelenül. Vagy az állaga nem felelt meg, vagy az íze hasonlított a radírgumihoz… 

Persze, ők azt se tudták, mi az a radírgumi, de azt igen, ha egy hús ehetetlen… 

Huszonnégyes megtalálta a megoldást. Mindössze annyit kellett tennie, hogy megnövelte némileg a poliphúsklón körüli folyadék sókoncentrációját. 

A polip nem sokat változott a törzsfejlődés során, azonban az őt körülvevő tengervíz sótartalma igen. 

A kissé magasabb koncentrációjú oldatban a poliphúsklón kiválóan fejlődött, megőrizve az eredeti hús pompás ízét és izgalmasan rugalmas állagát. 

Huszonnégyest akkor még a születésekor kapott nevén ismerte mindenki; a számosneveket a Cég vezette be. Az ő vállalatánál összesen hárman dolgoztak, és számok nélkül is mindenki tudta a helyét a hierarchiában. Ő volt a tulajdonos, társai pedig az asszisztensek.  

A poliphúsklón receptjére mindenki kíváncsi volt. Akkor még létezett néhány másik nagy cég is az Animalmeat-en kívül is, ezek mindegyike megkörnyékezte őt. Igazi nagy pénzt azonban csak az AMCF kínált.

Huszonnégyes annyi részvényt kapott, amennyit cége ért, és még annyit, amennyi a következő öt év nyeresége lett volna a legoptimistább számítások szerint. Egy mérnöki állás is várt rá a Cégnél, ekkor lett az akkor még pályakezdő Tizenhetes beosztottja. 

Huszonnégyest egyre gyakrabban foglalkoztatta az a gondolat, hogy kitartóbbnak kellett volna lennie! Talán túl könnyen beadta a derekát akkoriban, talán, ha folytatta volna, most ő lehetne egy vállalatóriás vezetője, és Tizenhetes nála kuncsorogna állásért… 

Huszonöt éve vág jó képet a helyzethez, huszonöt éve nevet Tizenhetes viccein, huszonöt éve hajtja végre utasításait kommentár és ellenvetés nélkül. 

Pedig ő valamikor fiatal kora ellenére tulajdonos volt, önálló ötletekkel és elképzelésekkel, és ha az Animalmeat nem annyira tőkeerős, nem tudta volna őt rákényszeríteni álmai felszámolására. 

Itt, a Cégnél nem számíthatott előmenetelre. Az egyszámjegyűek nem alaptalanul gondolták, hogy ő csak látszólag lojális, egyszerűen nincs más választása. 

A mostani vezetői gárda már közel vele egy időben került a Céghez, ezekben nem tudatosult, hogy Huszonnégyes nem teljesen önként jött ide dolgozni. Itt viszont más akadály gátolta meg az előmenetelben: Tizenhetes. 

Tizenhetes mindig is tudta, hogy Huszonnégyes jobb vezető lenne, mint ő, de leadott titkos jelentéseivel gondoskodott arról, hogy ne értékeljék túl magasra beosztottját. 

A látszat mindenesetre az volt, hogy az elmúlt huszonöt év egy jól összeszokott, hatékonyan dolgozó párossá kovácsolta őket.

Ez tulajdonképpen igaz is volt, de senki sem sejtette, hogy Huszonnégyesben milyen indulatok dolgoznak. 

Ezek az indulatok, kitörési lehetőség híjján ott keringtek Huszonnégyes lelke legmélyén, keringtek, mint a ciklotronban az atom, és minden egyes kör után erősödtek egy kicsit. 

— Túlságosan is rendben mennek itt a dolgok. — Érezte, hogy eljutott arra a pontra, amikor meg kell szabadulnia feszültségeitől. Le kell dobnia a két és fél évtizede cipelt, és egyre nehezebb terhet, mert képtelen tovább viselni.

Tudta, hogy ezen a héten már tesz valamit. Hogy mit, azt még nem döntötte el, de hát hosszú még a hét…

 

 

Negyedik fejezet

 

 

Lehet, hogy nemsoká elválnak útjaink! — szólalt meg Tizenhetes mosolyogva. 

Huszonnégyes nem tudta mire vélni a dolgot. 

— Beszéltem Tizenkettessel. Azt mondta, hogy év végén már nem újítja meg a szerződését, hanem végleg elmegy nyugdíjba. Tanácsadóként még be-bejár majd, de az Ötökben a helye megüresedik. Oda meg már én vagyok az aspiráns!

Huszonnégyes megdöbbent. Ő úgy gondolta, hogy Tizenkettes még évekig dolgozni fog, se kutyája, se macskája (ez a szólás fennmaradt, pedig gyakorlatilag senkinek se volt se kutyája, se macskája…), egészségileg meg tökéletesen rendben van. Igaz, rebesgették, hogy megnősül, de hát annyi mindent beszélnek az emberek.    

Úgy látszik — sóhajtott —, hogy akkor ez mégis igaz.

— Szóval itt hagysz. Akkor kapok egy embert? Kit?

— Egy embert? — nevetett Tizenhetes. — Egy új főnököt! Ismered Harmincegyest, nem? 

Huszonnégyes elkomorodott. Harmincegyes újoncnak számított hozzá képest, és képességeivel sem tündökölt. 

— Csak bevált ennek a felfújt hólyagnak az aknamunkája — gondolta —, ha engem kihagynak az előléptetésből… Mi lesz a következő huszonöt évben? Most egy másik idióta szeszélyeit kéne megszoknom? Na, ebből nem eszel! 

— Gratulálok, haver! — mondta most már hangosan. — Megérdemelted! De szólj ám nyugodtan, ha nem tudnád egyedül elkölteni a plusz százezer Geát, segítek! Nem kell hálálkodni, ezért vannak a barátok! — Tizenhetes nem vette észre, hogy a látszólagos vidámság alatt ott forr a tehetetlen düh.

 

Délután Tizenhetes bement az üvegtoronyba, felvette a holoptikot, és tárgyalni kezdett a kompjúterrel. Neki kellett kidolgozni a következő páros diszpóját. Huszonnégyes ezalatt magában dohogva elindult a szokásos, kötelező bejárásra.  

— Meresztené a hátsóját az Ötökben hatszázért… Erre lenne esze! Én meg közben szakadjak meg itt, és nyaljam a hátsóját annak az agyatlan Harmincegyesnek… Engem már elismert szakembernek tartottak, amikor az a nyálas még nénikéremnek hívta a holoteachert… 

Huszonnégyes ment a meghatározott útvonalon, de esze egészen máshol járt. Egyre forrt benne a méreg, egyre dühösebb lett Tizenhetesre. Biztosan tudta, hogy neki köszönheti mellőzését. — Persze, az Ötökbe!…  Na, ezt magyarázd meg a főnökeidnek!

Három tartály állt egymás mellett. A két szélsőben ment már valami projekt, a középső üres volt. 

Huszonnégyes a két szélső tartály frakciócsöveit egybenyitotta a középső tartályra. Ráadott valami táplálást is, nem is nézte, hogy milyen specifikációjú lehetett. Nem érdekelte, hogy mi lesz a turmixban, lényeg, hogy majd jó büdös legyen!

Lehúzta még a visszajelző receptoráról a csatlakozókat, hogy fent a fülkében ne jelezzen semmi, aztán elégedett képpel folytatta útját. 

— Minden rendben! — szólt oda Tizenhetesnek, amikor visszaérkezett körútjáról.

Tizenhetes csak visszaintett, ezzel nyugtázta. Nagyon lefoglalta még a kompjúter.  

Huszonnégyes meg hátradőlt székével, hintázni kezdett a szék két hátsó lábán, majd halvány mosollyal szája sarkán dúdolgatásba fogott. 

Évek óta először érezte, hogy nem marja már belülről semmi.

Legutóbbi módosítás: 2012.11.08. @ 12:38 :: Zalán György
Szerző Zalán György 176 Írás
1952-ben születtem. Voltam tengerész és nyomozó, mérnök és lakatos, divatárukészítő és "telefonoskisasszony", rakodómunkás és ügynök... Most nyugdíjas vagyok, sőt, ingyen utashatnék, de mivel gyárilag ott lakom, ahova más drága pénzen nyaralni jár, így nem megyek sehova... A család: 72 óta vagyunk együtt nejemmel, fiam 75-ös, lányom 80-as. Itt is, ott is lányunokám született. Nagyon szeretjük egymást, de ritkán találkozunk, gyerekeim külföldön élnek. Örülök, hogy Válóczy Szilvi felhívta a figyelmemet a Héttoronyra! Remélem, nem bánja meg, és méltó leszek a társasághoz... :) Honlapjaim: http://zalangyorgy.hu és http://kertigrillem.hu