Egyszer rég kinyögtem
szemlesütve, félve:
téged szeretnélek
névnapomra, élve.
Szájamban omlanál
különleges ízzel,
tengerhez hasonlón
habos fehérséggel.
Alighogy kimondtam,
teljesült a vágyam,
három adag is jött
díszcsomagolásban.
Nem is szóltam többet,
így hát nem is értem,
rendre jössz műhabbal,
s száraz lett a lényeg.
Jó, jó, még megeszlek,
de valami mást már,
édes a szabadság,
annak ízét vágynám.
Ott van egy sarokház,
jé, fekete-erdő,
nem tűröm a kényszert,
tortakéssel elő!
