Nagy Horváth Ilona : Riemann-geometria a fák tükrében

 

Érted-e már,

merészet álmodni kevés,

míg kezedben balta nincs,

meleged elillan az első

széllel.

Neved se lesz,

fejtetőd baldachinja

sorszámra elég,

Isten megfelelő jelű

szórakozott pöccintése

anyád asztalán.

 A fa dönti el,

születsz,

vagy világra buksz.

 

Negyedszáz festmény.

De ott vagy-e?

Nem a hátterek konspirációja

ad-e magadnak tűnő

soványka látszatot?

Körülhatároló vonalak és

visszaverődő fények,

ennyi a forma.

Énmezőn, énfelhőn

éngondolatban

fürdesz,

énutak hátán járod

követhetetlen

álomútjaid,

hiányosságaimból pótlásomul

gyúrt tűnő alak,

hová leszel,

ha az idő kirántja háttered?

Baltám van,

én játszhatok.

De érti –e bárki majd,

mit üzen az üres vászon,

hiány-e vagy csak semmi,

a fehéren megbúvó

fehér árnyalatok

dermedt

eseménytelensége?

 

Neked nyújtott huszonöt

felkészületlen rőzsecsokor,

elakadt szavakból rakott

huszonöt csekély szikravillanás,

tűzviharom eléd szökött

kis melege.

Féltem, hogy nélkülemségre

ítélve nem leszel,

mert hittelek,

pedig szelídséged,

mint kezem alatt

a macska,

puha léptekkel

messze elvonult.

Hát legyél.

Míg bámulod az

izzó végek füstjét,

teremtsd meg magad,

akár magammá,

aki vagyok,

még körötted keringő

alternatív gondolat,

seb,

mit nyelvem hegye

szántana a bőrödön,

maga a nárcisztikus való,

a nagy, közös fuldoklásból

merített lelkes kis levegővételek,

légy szép,

csak így egyszerűen,

ahogy lépsz az utcán

így estefelé,

és rezet kacagva megindulnak

veled a szigorú kontúrokkal

festetett nehézsorsú terek

és a fák.

Tudod,

a fa dönti el.

Születsz,

vagy világra

buksz.

 

 

 

Legutóbb szerkesztette - Nagy Horváth Ilona
Szerző Nagy Horváth Ilona 303 Írás
Bemutatkozó /DÉEMKÁ - Elágazások antológia/ Hozzávetőlegesen 2008-ban dezertált konyhaszolgálatos: Nagy Horváth Ilona. Precízebben: született Nagy Ilona, elálélt úgy száz évig, majd egy mérsékelten csendes lázadással újjászületett mint Nagy Horváth Ilona, amikor is klaviatúrt ragadva elkezdett önkifejezni vagy mi. Lőn forradalom, szabadságharc, szabadság… harc… Kívülről nézvést valami ilyesmi. Bentről bonyolultabb. Azt hiszem, leginkább mégis szabad vagyok. Egyedül magam határolom magam, ugyanúgy tartozom mindenkihez, ahogy senkihez. Nem hiszek sem a korban, sem a vérben, az emberekben hiszek, s ennél fogva semmiképp nem nekik, egyedül magamnak. Emberi természetem szerint ezért aztán magamhoz és a magaméihoz tartozom a legszilárdabb kötelékekkel, így ha finoman akarunk fogalmazni, márpedig egy antológia megtisztelő mezőnyű sűrűjében miért ne tennénk, kötődéseimből – egy sima, egy ordított… - nem jönne ki túl hosszú sál, még lustával szedve sem. No ezen rövid, mondhatni szűkre szabott sál fojtogatásában hörgöm, hajigálom, szerkesztem, álmodom, illesztem, jajgatom, bogozom, szaggatom össze írásaim, csapongó – fentebb cizelláltabb megfogalmazásban szabadnak aposztrofált – valómnak megfelelően mindenféle jármódban, ahogy épp a kedvem hozza, időmértékben, szabadlábon, szimultán, spontán és mindenhogy, azért a korty levegőért, amit ilyekor nyerek. Vezérelvem, hogy az embernek ne legyenek elvei, gondolatai legyenek. Katonagyerek voltam – szoktam még elmondani, látszólagos, de leginkább időszakos terminátorságom soványka magyarázataként, hiszen mikor még csak én tudtam, hogy vagyok, anyám, apám katonaként szolgálta a hazát. Suttyomban fogantam és állítottam össze magam belőlük, lett is meglepi: nem elég, hogy a testvéremnek csak féltestvére lettem, még csak nem is keresztelhettek Jóskának. Némi vállvonogatás után anyám nevét kaptam, meg a nővérem ruháit. Ilyesformán a már igen korán igen alacsony népszerűségi indexemre való tekintettel hamar természetes lett, hogy a fegyvert mindig, minden körülmények között fel kell venni, és nem tenni le, amíg egyvalaki is áll. Nagy meggyőződéssel szoktam bemutatkozó gyanánt lerángatni magamhoz József Attila sorait: „ s szivében néha elidőz a tigris meg a szelid őz”, mert noha az őzet eleddig nem látta senki, jelentem, én hiszek az őzben. És bár a külvilág számára még ez is felfedezésre vár, mondhatni, titok: valójában királylány vagyok.