Marthi Anna : Baba

 

Legbelül is esett.

Csorgott nyelvünkön

és orrlyukainkból.

Illata koncentrálta

a természetet.

Ha a felhők szagos

bánata hullt is,

mosolyt csalt,

szmogba csavart

kések nyúzták őket.

E vér átlátszó

vizét nyelte mind, ki

növésre adta fejét.

A szellemgyerek fütyült,

mélán leste az embert.

Nem hívta e sok

lenti csoda, csak

nézte anyját, ahogy

felszabadulva lépett

a téren, szebbé lett

mosolya, s a sok

pillanat, ahogy

ringott, ahogy

szaladt, és érezni

vélték együtt

a fontos dolgokat.

Legutóbb szerkesztette - Marthi Anna
Szerző Marthi Anna 1318 Írás
lélekbúvár lennék mint oly sokan "Kinézek a térre, és ott ég a fájdalom, a szerelem kísérteties varázsa. Félbemaradt lángolások mögött jössz, a bőröd is csak árnyék egy sehova-úton; arcod a nézés dadogása, ismeretlen kerülők a személyes veszteségek körül - kezeddel intsz, már nem is nekem, a szubsztanciálisan felfoghatatlannak, annak, amitől egy másik sors mindig másik sors marad. Rámvetülsz, rád vetődöm. S mindenünk odaadjuk ez érintő, kósza integrációért a tér s a szívek nagy zűrzavarán át. Valamikor féltem volna tőled, féltem volna, hogy elhagysz, s egyedül megyek az utcán anyagtalan csillagokkal szívem programjaiban. De most már tudom, ez nem csőd, és nem is bánat. Hanem a szabadság részletei. S fel kell nőnünk bizonyos szépségekhez mindenáron." Pardi Anna: A távollevő és az utak