Marthi Anna : Nevenincs

1.

Vak emberként tapogatom ki, mit érzel.

Tapintáscsúcsokon állok, remegéstől

borzos titkaid keresem. Lohol a szív,

nyelvem öltve rád, szétmarcangolom

ezt a süket éjszakát, hogy halljalak!

Rémes gyötrelem a test nélküled.

Veled puha szentély, kert, csobogás.

Padon holdpokróc és Isten. Van úgy,

hogy semmi nincs – de hozzám elérsz.

 

2.

Búvalbélelt álarchoz spakli kell.

Azt hiszem ez már másik vers.

S hátam kiropogtatni jóga mód,

egye fene, jó lesz tán agressziód,

mutasd. De csínján, mert törik

e kopott lélekhuzat, akár télen

a fagyott ágynemű; kérlek, volt

nevenincs sorsokért cserébe –

kifeszíteném akaratod a szélre.

Legutóbb szerkesztette - Marthi Anna
Szerző Marthi Anna 1323 Írás
lélekbúvár lennék mint oly sokan "Kinézek a térre, és ott ég a fájdalom, a szerelem kísérteties varázsa. Félbemaradt lángolások mögött jössz, a bőröd is csak árnyék egy sehova-úton; arcod a nézés dadogása, ismeretlen kerülők a személyes veszteségek körül - kezeddel intsz, már nem is nekem, a szubsztanciálisan felfoghatatlannak, annak, amitől egy másik sors mindig másik sors marad. Rámvetülsz, rád vetődöm. S mindenünk odaadjuk ez érintő, kósza integrációért a tér s a szívek nagy zűrzavarán át. Valamikor féltem volna tőled, féltem volna, hogy elhagysz, s egyedül megyek az utcán anyagtalan csillagokkal szívem programjaiban. De most már tudom, ez nem csőd, és nem is bánat. Hanem a szabadság részletei. S fel kell nőnünk bizonyos szépségekhez mindenáron." Pardi Anna: A távollevő és az utak