Mákvirágokat borzol a szél,
álmokat hozó gondolatok,
mint gyönge hajtások,
feketére festik az éjt.
Nevetések visszhangja
megrepeszti a csönd falát,
kicsordul a pőre magány.
– összegömbölyödik –
Most egy mákszemnyi a lét.
Akaratom ajkamon csügg?
csilingelő harangjáték.
Szanaszét guruló szavakat
gyöngyszemenként fűzöm.
Élesek.
Véresre sértik ujjbegyem.
Engedem.
Nem érzem.Nem fáj.
Most magamhoz szoktatom magamat.
Isten minduntalan elveszt engemet.
Legutóbbi módosítás: 2012.05.12. @ 16:00 :: Dvorák Etela