Paradicsom? Itt valaha sávok voltak, az autók
olcsók, rozsdásak és gyorsak, körülötted szuszogó emberek,
kezedbe temeti fáradt szüleit egy gyerek, közben
biciklisek súrolják a hátad, nem ember, már csak kabát vagy
az emberen, emlékezz erre, mikor lábszáraikra
csavarodva magadra veszed az elhagyottakat: a várost,
a sehol sem jelzett síneket, utcák páros oldalát,
ahol már rég nem szorulnak ritkításra se járatok, se fák.
Ott vagy a cár bizánci vágású rettent? szemében,
mikor nyakára tekeri palástjának zsinórjait éppen,
és kéz a kézben léptek vízköp?k szeles homlokára,
hála, mindenek felett és alatt is hála!, mert április van,
egy senkié-, seholse-április, s nem lep?dsz meg azon,
hogy elázott croissant helyett él?ket vet partra a Duna,
nagyapáink (bak)lövéseinek képes albuma; így
süllyedsz el és buksz felszínre te is, pöffeteg hassal a Napnak,
s a rakpart hullámzó kövén várod meg, míg betakarnak.
Legutóbbi módosítás: 2012.05.03. @ 14:17 :: Dezső Márton