Csillag Endre : GDP

Tanulság: nincs új a Nap alatt (a politikában!).

 

  Hermész, Zeusz fia, szárnyaszegetten ücsörgött a Kaukázus egyik szikláján. Még a könnye is kicsordult a látványtól, és nagyokat nyelt, ahogy a kegyetlen saskeselyű tépte, szaggatta Prométheusz mindig újra növekedő máját. Hiába, no, Hermész imádta (volna) a rántott májat petrezselymes burgonyával, petrezselyem nélkül. Az istenek szárnyas hírnökét álmodozásában egy cseppet sem zavarta, akkor még nem „találták fel” a krumplit, sem a panírt. Éppen lopathatott volna is valamelyik kereskedővel a közelben lévő, „Magyari” nevű faluból remek kecskemájat.     

  De fékezte étvágyát, hiszen most főfoglalkozású küldetésében, jó hírt hozott a leláncolt titánnak: jön Héraklész – alias Herkules -, és tizenegyedik, almalopási feladata teljesítése közben – ugyanis a Heszperidák kertje ott lehetett valahol az éppen aktuális, magyar őshaza környékén -, ha már arra járt, elmegy egészen Keletre is, kiszabadítja az emberiség jótevőjét szorult helyzetéből. Noha az többet piszmogott az emberek „megteremtésével” mint Szüsziphosz a sziklahengergetéssel, így gyorsabb testvére (Epimétheusz) minden jó tulajdonságot felhasznált az állatok létrehozása során. A Zeusz által kiszabott harmincezer földi évnyi szenvedésre ítélt jótevő, potom harminc év után, amnesztiával szabadulhatott láncaitól. Heraklész le fogja lőni Ethont, az óriás sasmadarat, és miután jó magyar recept szerint megeszi gulyáslevesnek, leszedi Prométheusz láncait, aki rehabilitáltan visszatérhet az Olümposzra.      

  Apropó petrezselyem: nem szerette hírnökünk ezt a szent növényt, mert ismereti szerint éppen akkor avatták szentté, amikor Héraklész legyőzte Némeában az oroszlánt, az ő tiszteletére fontak volna először koszorút belőle a hérosz homlokára. Apollón ezt másképpen tudta, de ezen nem vesztek össze.

      Hát, éppen ezzel és az ilyesféle rehabilitációkkal szemben voltak Hermésznek etikai averziói:        – Én Zeusz fia vagyok, főisten. Ez a Héraklész pedig csak hérosz, apám zabigyereke egy halandó királynétól. Aki ráadásul déd- és ükunokája is volt egyben. Tehát vérfertőzésről van szó. Héra gyűlöli ugyan, de éppen ez a gyűlölet teszi naggyá. A nyomoronc el fogja nyerni a halhatatlansággal a kapuőri tisztséget az Olümposzon. Nagyon nem szeretem, hogy legendáriuma olyan előkelő helyet foglal majd el az irodalomban, az ékesszólás írott művészetében, ami ugyebár szintén az én felségterületem. Apollónnal, a haverommal meg is dumálom ezt a lehetetlen helyzetet. Legalább az epigonok érkeztek volna egy kicsit korábban születése városába, hátha akkor meg sem született volna?! Nem beszélve a plagiáriusokról, akik ugyan rabszolgák elrablói voltak, de ha már megszületett, őt is elrabolhatták/plagizálhatták volna. Na, mindegy. A plagizálóknak lesz majd a jövőben, amikor minket, olümposziakat csaknem elfelednek már a halandók, jelentős szerepük a GDP (bruttó hazai termék!) újra történő felhasználásában. Ez ugyan sima lopás, de ez is az én felségterületem. – Így fejezte be a hírnök-isten jövőbe látó, irodalmi és tudományos vonatkozású eszmefuttatását. Az istenek „szóvivőjének” ez a gasztronómiailag is futurisztikus monológja mintegy ezerkétszázötven évvel hangzott el időszámításunk előtt. Ez a pontosság elegendő egy ilyen „műben”, ha figyelembe vesszük, tudományosságunk Krisztus urunk születése dátumát sem tudta eddig pontosabban meghatározni.

*

  Kölcsey megdörzsölte egyetlen szemét, jól lát-e. Jól látta, egy bizonyos Vályi Nagy Ferenc, foglakozására nézvést eskolamester, az ő Iliász-fordítását adta ki a saját neve alatt. Ferenc mester pört fontolgatott. A druszája, az a bizonyos Kazinczy, aki régen nyüstölt minden szóba jöhető elmét, fordítanák már végre magyarra Homérosz halhatatlan opusát, az Iliászt, adhatta egyedül oda Vályinak a klasszikus hősköltemény általa már lefordított fejezeteit. Méltatlankodását Kazinczy nem „fogta”, kifejtette, nem mindegy, a szerző ettől még Homérosz marad?! A jogdíj őt illeti.

  Mindebből kitetszik, a plágium, ami a lopás egy intellektuális formája és a korrupció unokaöccse, már irodalmunk kezdetein felütötte a fajét. Korunkban meg egyenesen úgy beleette magát minden művészeti és tudományos ágba, hogy helyén való – már csak a terjedelmére, pimaszságára való tekintettel is -, új, „tudományos” dimenziót adni neki, szerepét újra értékelni.     

  A GDP-t pl. érdemes Bruttó Hazai Plágiumként értelmezni, rá mindenképpen kiterjeszteni.

  Indoklás:

  A Mózes hitű, és osztályidegen Marx elvtárs megmondotta: a tudomány termelő erővé válik.Ehhez tette hozzá egy bizonyos Uljanov, aki Lenin elvtársként híresült el, az elmélet, ha behatol a tömegekbe, akkor anyagi erővé válik (igaz, az utolsó utópista, ezt Engels úrtól szippantotta, hatméteres gumicsövön keresztül!).     

  Ahogy ez a fentebbi indoklás által igazolt, nem indokolt a GDP-n csak és kizárólag a megtermelt reáliákat érteni. Hozzájuk kell venni a szellemi értékeket is. Sőt! Azok cseréje, csereértéke – legyenek azok bár illegális utakon és módokon realizálva -, erősen motiválhatják egy eladósodott gazdaság polgárainak bruttó boldogság érzését, amely indexet Buthan jóságos királya vezetett be, népe jólétének mérésére. Tőle plagizáltam ezt a fogalmat. Már készülök is a pörre. Az uralkodónak teljesen igaza van. Ha polgárai két kecskéjükhöz igazságosan kiszabott hegyi legelővel boldogok, akkor kit érdekel a GDP konvencionális értelmezése? Az uralkodót magát bizonyosan, mert minden, hozzájuk turistaként beutazó világpolgárnak napi kettőszázötven USD-t kell előre leperkálnia. Igaz, a summával paritásban álló szolgáltatásokat kap a Himalája Svájcában az utazó. Panaszra tehát nem lehet oka.

  Tegyünk végül kísérletet annak megállapítására, mennyire harapózott el nálunk a plágium, mennyiben határozza meg közéletünket.

  Vegyük elsőnek a főleg lexikális tudást méltányoló tudományágakat. Tekintsük itt példaként a szakdolgozatokat, doktori értekezéseket. Mit tesz a kandidáló bizonyosan meg? Szorgosan összeszedi az illető tudomány mai állását reprezentáló munkákat. Minden elismerésem az övé, mert ez már önmagában sem kis teljesítmény a mai tudományos világban. Ezt követi a dolgozat összegző, értékelő része. Ha a konklúzió jó, előre mutató, netán új eredményt hozó, akkor szüret: megvédte a pályázó a dolgozatát, megkapta új tudományos fokozatát, mindenki boldog.     

  Csakhogy ezzel a fránya újdonsággal, új eredménnyel, továbblépéssel van baj! Ritka ugyanis, mint a fehér holló. Így aztán kezdtük kevésbé szigorúan mérni az újdonság meglétét, hiszen diplomásoknak, fokozatoknak lenniük kell. Megkapták az alapokat, belekóstoltak a tudomány jó ízű levesébe. Ám, hogy a leves receptjét gazdagítják-e, az csak később fog kiderülni.     

  Ha mármost a reál- és műszaki tudományokat vesszük szemügyre, megállapíthatjuk, ott sem jobb a helyzet, csupán a lóláb látszik ki könnyebben.     

   Egyébként pedig meg kell védenem az összegző, recitáló típusú dolgozatokat! Ha ezeket olvassák a kreatív elmék, akkor nagyon sok időt takaríthatnak meg az újdonság létrehozásában.

*

  Ha az ember szemügyre veszi az immár feledésbe merülő Olümposziak attribútumait, akkor szomorúan állapíthatja meg, egyiknek sincs kimondottan olyan tulajdonsága, ami kifejezetten és főként a kreativitás, az újdonság létrehozása istenévé tenné őt. Mégis az állapítható meg, Hermész az a főisten, aki találmányai révén a leginkább megérdemli ezt a rangot. Precedens értékű, hogy a haverja, Apollón el is plagizálja tőle az általa feltalált lantot. A betűvetést pedig, amit kora gyerekkorában fedezett volt fel, a madarak röpte után, mi toronylakók és még sokan mások plagizáltuk el tőle, remélhetőleg az irodalom számára.     

  Ami meg a politikában manapság folyik, egy cseppel sem jobb, különb és főleg méltányosabb, mint pl. Zeusz és harmadik hites felesége, Héra állandó torzsalkodása „vala”.

Tanulság: nincs új a Nap alatt (a politikában!).

Legutóbb szerkesztette - Csillag Endre
Szerző Csillag Endre 149 Írás
Amatőr módon írogató nyugdíjas vagyok. Követek el verset is, de igazán a kisprózában érzem jól magam.