Boér Péter Pál : Vendégszeretet

 

Ugye fiúk szép élet a … Hmm, ez ide nem klappol, az öpuszt, ugyan egyenruhásokról írták, de mégsem rács mögöttiekről. Ennek ellenére, Rozsdahúzó Hat és Ráspoly Kettő, tömlöcön belül. amolyan magányos farkasok voltak, nem vegyültek, nem keveredtek, klánosodásokban sem vettek részt.

Valamivel kevesebb barátjuk volt, de potenciálisan mindenki ellenségük. A viszonyítás mindig szemlélet-centrikus, így, egy más nagyító alatt, az egész fordított iránnyal jelenhetett meg. Tény és való, nem szerették őket, de olyan mértékben figyelmen kívül maradtak, a buzgón csoportosuló belbandák látómezőiből, hogy végül is megérte.

Nem jutalomból kerültek a kukoricatábla végére, de a salétromos, zöldesbarna vakolatot hullató, belső udvar nyújtotta gyönyörhöz képest, kitárulkozott előszabadulásba estek. A novemberi, csendes, ónos eső, vékony egyenruhájukat csíkostól kimosó, lágy didergetése, teljesen nyílt – ameddig a szem ellát, szabad -, barna ég alatt, minden vacogást tűrő madár, igaz barátjává érlelte őket.

A rácstalanság gyönyöre, hetek óta tartott. Maguk az őrök is, néhány nap után leszoktak beidegződéseikről, előbb kisüstivel, majd, a hőmérséklet zuhanásakor, hevenyészett tábortüzek mellett melengették magukat. Privátba tisztázták, hogy az élet kegyetlensége gyömöszölte őket, jó szívük kötelező elrejtésére, de most nyíltan, egyenként elárulták, hogy kenyeresebb pajtásaik, mint a fogvatartottak, sohasem voltak.

Egészségesebb szögesdrótot fontak, a relatív szabadságba zuhantak.  Esetleges támadásukat kivédendő, a folytonos puskacső részeg emelgetését, és a szökést is kiiktatták szókincsükből.

Ebben nem tévedtek, ilyen idilli környezetben, amiről majd hetekig, hónapokig mesélhetnek, gyászosan tupírozott felgyönyörítéssel, ritkán adódik.

Túl sok maradt lábon, a kukoricatáblákon, már a diákság és honvédség sem győzte. Az ötlet nem tűnt rossznak, néhány hét után, a kettéosztódást is abbahagyták, és a sorok végén, magányosan unatkozó, ázott őregerek, megszűntek létezni.

Minden fegyőr, kifeszített ponyva alatt, csendes szalonna sütögetés, pálinkás öntetével gyönyörte napjait.

Rozsda Hat és Ráspoly Kettő, három nap után jöttek rá, hogy tempóváltással, a relatív szabadság, majdnem abszolutizálható. Szereztek két százas szöget, csuklójukra kötötték, és az első két-három napi betanulás után – amikor csak erőltetett menetű, csuhabontásos kukoricatörés produkálására voltak képesek -, már lassú futólépésben szedték, bontották és dobták.

Két-három órával hamarabb végeztek, számozottan szerszámmentes, még mindig, majdnem rab társaiknál. Az esőmentes napokon, kifeküdtek a fűre és egy borongós, felhő alatti árnyfürdőt vettek. Amikor esett, mindig akadt egy-két, gödör méretű, kisebb katlan, ahol bevárták a pancserokat, hogy ügyetlenkedjék végig, a kimerítendő sorokat.

Aznap, alig szemerkélt, a hőmérséklet is gyönyörű, plusz öt fok rongyosságával ölelte őket. Rozsda Hat, horkolt, Ráspoly Kettő, azon gondolkodott, hogy lehetne, az egész hátralevő néhány hónapot itt eltölteni. Mert hát, ez is le fog egyszer járni, így kénytelen lesz, még egy keveset, abba a szutykos, szorító brutalitásba visszamordulni.

A negyvenöt centis felső ágyon, ahol – nyolc, maga összetörése után – alig tudott megtanulni, állandó hanyatt fekvésben le nem zuhanni.

Egyszer, ez az egész csak egy rossz emlék less. Hátralevő, teljességgel kitöltött életében – ez ebben a speciális esetben napszámost jelent -, munkaidő után, sötétedéskor, kizárólag első osztályú, konfekciós öltönyben lesz hajlandó mutatkozni, valamelyik rendkívül igényes, tucatruha-gyár, legszebb nem rabruhájában.

Szeme sarkából megpillantotta a mozgást, oldalba döfte Rozsda Hatost.

– A börtönparancsnok… Szerinted, mit csináljunk, álljunk fel, vagy maradjunk?

– Mi a fenét keres ez az idióta itt, ahol őrök sem járnak? Meg ne mozdulj, ha nem vagyunk különösebben szerencsések, és éppen erre jön, száz százalék, hogy nem vesz észre!

A börtönparancsnok, ezer százalék telitalálattal ment katlanuknak, és megállt zsebre dugott kézzel.

– Üdvözletem uraim!

Óvatosan felálltak, még emlékeztek, hogy ilyen körülmények között, leszegett fejjel illik állni.

– Látom, gyönyörbe bújtak!

– Igazgató úrnak jelentem… – szólalt meg Rozsda Hatos, aki jobban tette volna, ha hallgat, mert a nagy vezér állcsúcson pettyentve terítette le. A körülbelül tíz másodpercnyi, ilyenkor várható kívülre esés be is következett. Ráspoly Kettő, lehajolt, magában lassan tízig számolt és felsegítette.

– Na mi van emberek? – mondta kedélyeskedve az igazgató – Tudhatják, nagyon kedvelem a taktikai sportokat, akárcsak maguk. Remek az erőnlétem, azt mondják kettővel is elbírok. Mondja, amit elkezdett!

Rozsda Hatos, a kábultságból, már éberségbe visszamászva, befejezte elkezdett mondatát.

– Leszedtük sorainkat, türelmesen várjuk társaink beérkezését, hogy egyszerre tudjunk, menetoszlopba felfejlődve, szabályosan visszajutni a kiindulóponthoz.

– Mik azok a hatalmas, szúró és vágó fegyverek kezükben?

– Csak szúrni tudnak, jelentem és a kukoricacsuha operatív szétbontására használjuk, semmi másra.

Rozsda Hatos, óvatlanul felemelte, sok minden egyébre alkalmas százas szegét, ekkor betódult arcába a második KO-t okozó.

– Jól eldiskuráltunk öregeim. Most tovább sétálok, örülök a találkozásnak!

– Te, én ezt a bivalyt életmentesítem!

Görgött, dühének láncos nehezéke és Ráspoly Kettő, három, meggondolatlan szökkenést hajtott végre a távolodó után.

A semmiből, hirtelen – a különben síknak tűnő rétről, a mező számtalan gödréből, szempillantás alatt -, több tucatnyi kommandós virágzott ki, akik ugyan egy lépést sem tettek, mikor Ráspoly Kettő karhúzásokkal, és maga pofozásával, mintegy mozgáshiányt színlelve, visszadobta magát fekvő kuckójába. Mikor negyed óra múlva kinéztek, már senki nem volt sehol.

Nem sokáig tartott az idill. December közepén nagyon fáztak az őrök, így kénytelenek voltak visszatoloncolódni, rabostól a börtönbe. Valami nem szokványos egybeesés következtében, a két magányos farkas, akik bent folytatták ez irányú viselkedésüket, de gesztusaikban barátok maradtak, nagyjából azonos időpontban szabadult…volna. Ekkor behívták őket, és Rozsda Hatost, akit egyszerű menülopáson kaptak egy talponállóban, illetve Ráspoly Kettőt, aki önvédelemből, „le dögölj meg te hülye rendőrözött”, egy közlekedésit, értesítették, hogy az alap hat, illetve nyolc és fél hónapnyi vendéglátásukat, átmenetileg, további hat esztendővel meghosszabbították.

 

Legutóbbi módosítás: 2012.05.05. @ 06:23 :: Boér Péter Pál
Szerző Boér Péter Pál 755 Írás
Nagyváradon születtem, 1959-ben. Nem mondhatnám, hogy kesztyűs kézzel bánt volna velem az élet, de még a szorítóban vagyok! Családtagjaim hiperoptimistának tartanak, azt hiszem nem véletlenül. A humort – ezen belül a szatírát, abszurdot – és a romantikát egyaránt kedvelem. Empatikusnak, toleránsnak gondolom magamat. Egész életemet Erdélyben éltem, élem. Anyám révén erősen kötődöm a székelységhez, de Ők már csillagösvényen járnak Apámmal. Nagyon érdekel a teológia, filozófia, nyelvek, irodalom, és sok egyéb. Fiatalon kezdtem verseket írni, ám a rövid próza vált a nagy kedvenccé. Köteteim: 2010 – “Nagyító alatt” – novelláskötet 2011 – “Le a láncokkal” – novelláskötet 2012 – “A nonkonformista” – novelláskötet 2013 – “Engedélykérés”- novelláskötet 2013 – “Megtisztult ablakok” – regény 2016 – "Fenyőágon füstifecske" – regény 2017 – "Ködös idill" – két kisregény 2018 - "Szabályerősítő" (Válogatott novellák) - e-book Írásaim jelentek meg a Bihari Naplóban, a Reviste Familiaban, a Comitatus folyóiratban, a Várad folyóiratba, a Brassói Lapokban, a Reggeli Újságban, a “7torony” irodalmi magazin antológiáiban (2010-2016), a Holnap Magazin antológiájában, a Holnap Magazin nyomtatott mellékletében, az Irodalmi Jelenben, a kolozsvári Tribunaban, a bukaresti rádióban és máshol.” A világháló adta lehetőségekkel élek: Lenolaj irodalmi és kulturális műhely A Hetedik Héttorony irodalmi magazin MagyarulBabelben CINKE Holnap Magazin PIPAFÜST Szabad szalon Penna magazin Bukaresti rádió AlkoTÓház Weblapom: http://boerpeterpal.blogspot.com/