Még alaktalan szürke
árnyak otthona
a hajnali város.
Százéves piszoktól
nehéz vakolatú ház
ablakszemei, álmos
hunyorgással tompán
csillannak a félhomályban.
Alszik minden ami él,
kis csenevész verébcsapat
szunyókál összebújva a téren,
egy kopár fa görbe ágán.
Az emberek vastag
falaik mögött,
sóhajtva fordulnak
oldalukra
pehelypaplanos
ágyaikban.
A reggel mint egy varázsló,
hang nélkül suhan a városba.
Aranyló festékkel mázolja be
a templom karcsú tornyát.
Láthatatlan dézsájából
meleg fény ömlik a járdára,
és a város ébredezni kezd,
nyújtózik egyet, és
az éjszaka árnyait
kisöpri utcáiból.
Kitárja karját, úgy várja
léptem, csábító
kirakataival hívogat,
lelkesen végig kísér utamon.
K?b?l vájt virágágyásban
apró nefelejcs virít,
én ide tartozom.
Sárga villamos csilingelése
száll a házak felett,
harminc év elmúlt,
mégis tisztán hallom.
Legutóbbi módosítás: 2012.03.14. @ 19:37 :: Maretics Erika