A diplomata_2.

“Ne szólj szám,…! *

 

 

 

Anyai nagybátyáim mindegyike, de főleg József, a molnármester, akkurátus szertartásossággal vágta apró csíkokra a valahonnan szerzett szűzdohányt. Erre a célra külön vágódeszkája, egészen speciálisan, saját maga által készített, kezelt és élezett, „Neuhaus” kés szolgált. Általában minden szerszáma Neuhaus volt valamilyen, általam ismeretlen okból: a fűrész, az azt vágó, három élő reszelő, a fogak hajtogatására szolgáló, ügyes szerkentyű, a vinkli, a lisztvizsgáló nagyító, a gyalu, amely utóbbinak még egy állandó jelzőt is adott, ahogy ez a rendes eposzokban lenni szokott. Ezt az eszközt ugyanis így kérte tőlem: „Add már ide, öcsém a flájsz (fleiß) gyalumat!” Az biztos, a gyalu tényleg nagyon szorgalmatosan siklott a kezében, amikor a Vay-féle hengermalom fából lévő szerkezetét reparálta a falun átrohanó háború után.

A leveles dohány rendszerint egy liszteszsákból került elő, ami persze őrleményt soha nem látott. A csodaszép, sárgás-barna dohánylevelek kellemes illatot árasztottak. Különösen, amikor Jóska bátyám kettéhasította őket a kocsányuk mentén. A kocsányt eltávolította, a levél-feleket a térdén kisimította. A felekből nagyon kemény göngyöleget gyűrt, majd némi pihentetés után kezdődhetett a dohány vágása.

Egyszer megkérdezetem tőle:

— Bátyám, mitől szűz ez a dohány? — ő hamiskásan rám nézett, és mókásan mély orrhangon mondta, amivel állandóan gyulladt orrmanduláimra célzott,

— Ez, kolléga úr soha nem látott fináncot, ez igazi verpeléti, magyar dohány.

Megvágom, szárítom, szétmorzsolom. Ebben soha nem botlik a finánc lábszára, mint abban, amit a porongon* lévő trafikban lehet venni.

Azzal elővette dózniját, amiben a vágott dohány mellett egy levél cigarettapapír is lapult. Rágyújtott.

 

*

 

Ezerkilencszázötvenhárom tavaszán történt, már langyosan sütött a nap. Most is, mint annyiszor máskor, az artézi kút kifolyójában pancsoltunk, próbáltuk meggyújtani a víz mellett feltörő metángázt, amiért már kaptam korábban egy megérdemelt, igazgatói megrovást. Nagy bosszúságunkra ez most nem sikerült, mert becsengettek. Rohantunk az osztályterem felé, de futtomban még odakiáltottam a tőlünk mintegy tíz méterre, távolodóban lévő, két fináncnak:

— Magyar dohány van nálam! — de azok rám se hederítettek, így hát megismételtük, most már kórusban:

— Magyar dohány van nálunk! — az eredmény csak később derült ki.

Hívattak számtan óra után az igazgatói irodába. M. Mária igazgató néni — akit a háta megett, kedvesen csak Csontszatyornak tituláltunk —, és az asztal mellett ott ült a két snájdig finánc. Meglehetős zavarba jöttem. Új megrovás előszele csapott meg.

— Hívatni tetszett, igazgató néni — mondtam a tiszteletteljes köszönés után.

— Már megint rosszat kell rólad hallanom! Holott az iskola egyik legjobb tanulója vagy. Hogy tehettél ilyet? A pénzügyőr bácsik csak a munkájukat végzik. Ők már a nép fiai, akárcsak a néphadseregünk katonái. Ráadásul nemrég gyászoltuk Sztálin elvtárs halálát — hangzott a ma már nagyon vonalasnak, de akkoriban megszokottnak ható szöveg.

Elgondolkodtam: tényleg, Sztálin elvtárs is pipázott. Vajon ő is vágta a dohányt?! Ellenállhatatlan nevetés csiklandozott, amint elképzeltem a dohányt aprító Sztálint a Kremlben. Már fuldokoltam tőle, és az ki is robbant belőlem. Mária néni, szégyenkezve nézett az elképedt fináncokra, és mint reménytelen visszaesőt kizavart az igazgatói irodából.

Már folyt a magyar óra javában, mire visszaértem a terembe. B. Laci bácsi, aki a történelmet is tanította, szokásához híven, a szemüvege felett rám nézett, és megkérdezte:

— Te fújod azt az égtelen bagószagot a fiúvécében? — majd kisebb előadást kerekített huncut mosollyal a bajsza alatt, mik is a falusi ember fináncfóbiájának történelmi gyökerei.

Ami a megrovást illeti, nem csalt az előérzetem.

 

*Porong: kerek tér, a régi piac helye a faluban

 

 

 

27látogató,1mai

Szerző Csillag Endre 189 írás
Amatőr módon írogató nyugdíjas vagyok. Követek el verset is, de igazán a kisprózában érzem jól magam.

11 Komment

  1. Hej, de nagyon régen volt amikor nagyapám a vászonzacskóban szárított dohánylevelet pont így vágta ketté. Előttem vannak bagótól sárgult göcsörtös ujjai, amint a leveleket kemény göngyöleggé gyűri, majd élvezettel, hogy majdnem nyála csordul, – vágja a dohányt este az egy-szál zsinóron lógó hatvanas égő fényénél. A sparheltben omlanak szét a fahasábok, a sütő ajtaja nyitva, hogy jobban melegedjen a kicsi kis vályogház… Még a finánc sem járt arrafelé…
    Kedves Endre, különös hangulatba kerültem – elmúlt, régi emlékem idézted fel ezzel a résszel, – pont azon évek emlékeiből valót amikkel nem merek /még/ szembe nézni. Pont azokat. No, köszönöm!

  2. Valamikor segédkeztem a dohánylevél termesztésében is. ( csak csekély mértékben és igen rövid ideig- gyermekként ) Láttam néhány bagókészítést” is, de nem vonzott, hogy megkóstoljam. Az illata inkább…
    De a köpködés taszított. Persze a füstszűrőset kipróbáltam, de nem nekem való találmány…

    A folytatást is elolvasnám…

  3. Kedves Avi!
    Az én általános iskolás éveimben a cigi-repertoár nagyjából az alábbiak szerint alakult: Kossuth, Munkás, Nikotex Munkás, t éves terv, Sellő (tokos, nőknek), Tulipán (illatosított, ficsúroknak). Természetesen mind, mind szűrő nélküli volt.
    “Ismertük” még az akáclevélből, újságpapírba csavartat is!
    A felsorolás nem teljes, a kimaradtak elnézését kérem.
    Nem helyeslem ugyan, de szűzdohány némi utána járással ma is beszerezhető (jövedéki mivolta ellenére).
    Üdv.
    CSE.

  4. Kedves Noémi!
    Annyira fiatalnak tűnsz, ezért az a valaha nem lehetett nagyon régen. Mindazonáltal profin beszélsz a “bagózás” rejtelmeiről. Számodra aligha volt más elérhető, mint a gyári cigi. Igazad van. A mondás “valaha” (=régen!) így szólt: “Benne maradt a finánc lábszára” (bosszúsan balra el, esetleg kiköp).
    Szeretettel:
    CSE.

  5. A nagypapa is köteggel szerezte a dohánylevelet. Szerettem nézni, ahogy a nagykéssel metéli csíkokra. Na nem euróért vette, hanem pálinkát adott cserébe. A mai árak mellett én is szívesen aprítanám itt magamnak, hiszen majd 5.00 ¬ egy dóznival. Szeretem az ilyen múltbapillantó történeteket.

  6. Stimmel Noémi! Azt becézték finánclábnak. Én a filter nélküli Symfóniát szívtam(hol volt akkore még az uri filteres cigi. Volt a Fecske de az olyan is volt. A Symfi meg arról volt híres mint a Kossuth tele volt finánclábbal.
    Bocs Bandikám, hogy ide irtam ezt. Nagyon megörvendeztettél, hogy folytattad ez a “sorozatot”. Szuperek. Ki a fene emlékszik már ilyenre, hogy fináncláb? Meg eleve ki ismeri az eredeti jelemntését is. Arról talán van fogalma a mai fiatalságnak, hogy ki a finánc. De azt már biztos nem, hogy mi keresnivalója van a finánc lábának a szűzdohányban vagy a jófajta házifőzésű kisőstihez. Szóval annyi hogy beleteszi a lábát az annyitv tesz, hogy jövedéki adót tesz rá. A kész szűzdohányban meg már tudjuk mire mondták azt hogy finánclábas. De jó lenne egyszer ilyenből bagót sodorni(már nem áll rá a kezem pedig annó félkézzel mnegsodortam a bagót. Sőt! Még mahorkát is tudtam sodorintani. De régen volt a fene egye meg. De ha lenne igazi szőz dohány biza sodornák belőle bagót(van már masina hozzá és a papir is jobb nem kell külön WC papirt használni de abból sem volt jó mindegyik) Bandikám jöhet majd a következő

Hagyj üzenetet