Boér Péter Pál : Kvittek vagyunk!

 

 

 

Ritka furcsa helyzetbe keveredtek Fülesék. Gyönyörű két szobás, másodosztályú panellakásuk eladására kényszerültek, mert valami ügyvédek által igazolt, sokadági rokon, épp őket jelölte meg a Kökörcsin utcai palota egyetlen örököseinek. Ismerték kívülről, belülről. Nem tetszett! Harsányan nem tetszett nekik!

Túlzsúfolt, talán háromszáz szobát, illetve apartmant befogadó, áttekinthetetlen, fene tudja hány emeletes, sötét, L alakú építmény, kert udvar és park szinte teljes hiányával. Igaz, volt ott talán harminc-negyven ár lecsupaszított terület is, de nem vette fel a versenyt kedvenc erkélyükkel.

A negyvenen túli Aladár úgy gondolta, ha már ilyen furaságot zakatolt az élet vonata nyakába, szüleitől külön, az L egyik szárának V alagsorába költözött.

Nem igazi alagsor volt az, harminc-negyven centivel csupán a földszint alatt, de amúgy gyalogtúra volt, kiválasztott, egymásból nyíló két kilenc négyzetméteres szobából álló lakosztályáig eljutni. Utálta és egyben szerette. Az arra eső, végeláthatatlan folyosó mindkét oldalra nyíló ajtókat, soha nem nyitotta ki, a neki legjobban tetsző kis zughelyet is a tervrajzon találta meg. A szülők, az L másik szárába nyomorították magukat és kínlódták az életüket, mint azelőtt. Panellakásuk szobáit nem adták albérletbe, ezért innen sem szándékoztak egyetlen helyiséget sem kiadni.

Aladár, éjjel hazajáró típus volt, könyvmoly. Szerette a könyvtárakat. Megkereste azt a talán félklasszikus mozit, ami még megmaradt a rengetegből és örökké odajárt.

Egyik este, épp a két lépcső leküzdése után, jobbra fordulva ballagott folyosóvégi lakosztályához, ami a relatív vég volt, mert a leges-legvégéig sohasem ment. Minek? Ekkor szemébe vakított egy elemlámpa. Rekedten kiáltott valaki, idegeket pengetően rá.

– Fel a kezekkel, irány a fal!

– Elnézést uram, maga kicsoda és hogy kerül ide? – kérdezte Aladár, a higgadtság megtestesítője.

– Nyolcan vagyunk, ebből hatunk nem rendelkezik szavazati joggal. Tudja, mi egy demokratikus társaság vagyunk, így Zakó felvetette a maga kivégzésének kérdését és javasolta, hogy szavazzuk meg.

– Mind a ketten megszavazták?

– Elégedjen meg annyival, hogy ötven százalék, plusz egy a szavazás egyenlege. Most pedig lesz szíves a fal felé fordulni!

– Kérem uram, én azt is furcsállom egy picit, hogy éjszaka itt sétál, de muszáj maguknak engem kivégezni?

– Muszáj kérem, ez egy minden szinten megszavazott kérdés. Rotációs alapon, naponta legalább egy valódi – gyakorlati – kivégzést kell végrehajtanunk, különben kiesünk a gyakorlatból.

– Önöknek ez a hobbija?

– Úgy is nevezhetnénk, most különös kegyben részesítjük, mert az ilyen be nem tojókat mindenki csípi. Tessék kérem eldönteni, hogy arccal felénk, vagy a fal felé fordulva kíván a műveleti időben tartózkodni?

– Ígérem, sehol nem akarok, menjenek már valamerre, le szeretnék feküdni, fáradt vagyok.

– Mondja, fájnak a lábai?

– Nem.

– Valamije fáj?

– Egyáltalán, az ég világon semmi, miért?

– Hogy érzi magát?

– Kiválóan, de kicsit idegesít a maguk jelenléte, meg ez az egész hirtelen jött körülmény változás.

– Nos kérem nyugodjon meg, az egész néhány pillanatig tart. Remek fegyverforgatók a társaim, megsúgom, magam is.

– És mondja, főbe lőnek?

– Ez egy elméleti fogalom – magyarázta, kicsit a hatodik doktorátusán túli elméletiséggel az elemlámpa fogdosó -, a fiúk és maga pillanatnyi szeszélyére bízzuk,

hogy mely részét kedvezményezzük a fegyvercső hatásának illetésével.

– Utálom a fegyvereiket, de azért lőni tudok.

– Na fene? Jól eldiskuráltuk az időt, magának már rég

kiterülten kellene örök álmát aludnia, minket is vár még néhány helyszín. Mostantól szűnődjön be, mert nem tudunk koncentrálni.

– Kérem szépen…

– Ne dumáljon!

– Kérném tisztelettel…

– Mondom, hogy ne dumáljon, mert célzunk! Mikor majd azt mondom, hogy durr, akkor! Utána már nem hall semmit. Nohát fiúk, fegyvereket kibiztosítani! Milyen hülyeség, természetesen ki vannak biztosítva, de hát ez a rutinszövegem. Cél!

– Kérem szépen, ha lennének olyan kedvesek nem pisztolycső kijövettel illetni, azt hiszem majdnem mindent megtennék…

– Csak majdnem mindent?

– Mondjuk lőni nem lőnék senkire.

– Tehát inkább megnyekkenne?

– Valószínűleg, de biztos van más megoldás is.

– Én most elgondolkodom. Mennyi kápéje van?

– Micsodám?

– Készpénze, kápé, cash?

– Itthon nálam semennyi, látja, még világítás sincs. Egyrészt puritán kedvelő vagyok, másrészt örülök, ha egy ilyen marha nagy, nyakunkba szakadt ingatlan havi járulékait lenyögjük. Meg ne kérdezze, honnan szedjük rá a pénzt!

– Á, szóval szakmabeli?

– Nem feltétlenül, sőt kikérem magamnak!

– Harmincezer eurója, per pillanat bankszámlán van? Ez ugyanis, ennél a koromsötétnél, amiben semmit nem lát, legalább a pocakos telihold felhőtlen fényt beárasztott éjszakájához képest enyhítené a helyzetét, komoly sanszot kapna.

– Mennyi, harminc vagy harmincöt?

– Igen, harmincötezer euróról van szó kérem.

– Mondom itthon nincs, de a bankszámláimról összevakarható.

– Józsikám, kapcsold fel a villanyt!

– Nincs villany uram.

Józsi felkapcsolta a villanyt.

– Nézzen körül!

– Hoppá, maguk mit csináltak itt és hogyan? Én még ilyen nagy javítást nem láttam, hogy zajtalanul, pillanatok alatt megcsinálják. Na jó, órák alatt, mert talán egy fél

napot voltam oda.

– Ez a mi specialitásunk kérem, az ajtókat, ablakokat, kilincseket, csapokat, kapcsolókat kicseréltük. Mindent szigeteltünk, ahol kellett vezetékeket cseréltünk a falban. A bocsásson meg, de közvécének sem nevezhető borzadályát, majdnem luxus állapotra turbóztuk, itt tizennyolc négyzetméteres lakosztályával szemben és a bejárathoz, kívül egy biztonsági, belül egy fotocellás ajtót szereltünk fel.

– Csúcs!

– Csak ennyit mond, hogy csúcs?

– Bővebben, nagyon csúcs! Világéletemben utáltam, ha egy lyukat fél napig fúrnak, maguk varázslók!

– Megsúgom kérem, hogy két hete tartanak a munkálatok, de uraságod megjelenésekor az utca végén szolgálatot teljesítő őrszem egy hívással mindenkit leállíttatott, ezért nem észlelt semmit. Különben meg leellenőriztük, hogy semerre sem mászkál a saját kuckóján kívül és meg sem próbál villanyt gyújtani, ha egyszer már nincs.

– Maguk szuperek!

– Józsikám, rakjátok el azokat a játékpisztolyokat, én teljesen meghatódtam, ilyen kliensünk még nem volt. Általában ájuldozni szoktak, ezért a brigádban van egy orvos is, de maga minden képzeletet felülmúl. Szeretnénk egy reklámfilmet magunkról és ahhoz kellene egy jó reklámarc, aki elég hitelesen ad elő mindent. Ha elfogadja a felkérést, harmincötezer eurót tudnék fizetni és ezt az egész szárnyat, ráadásul pincétől a padlásig rendbe tennénk.

– Nem rossz az ajánlat, de a faterék oldalát is meg kéne csinálni!

– Maga nem garasoskodó, áll az alku. Aki a szüleit szereti, rossz ember nem lehet!

– Még egy kérdés. A pisztolyos módszerről muszáj említést tennem a reklámszövegben?

– Még véletlenül sem apuskám, mert akkor hirtelen valódivá válnak a játékpisztolyok! Na kezet rá, azt hiszem mind a ketten jól jártunk.

– Essenek neki, de csak úgy mint eddig, nem szeretnék az egészből semmit hallani. A faterék oldaláról azt hiszem nem hallatszik ide. A bunker legvégével azt csinálnak amit akarnak. Valaki, valakinek fizet?

– Minek csak pocsékolnánk a banki illetéket. Kvittek vagyunk nem?

 

 

 

 

Legutóbb szerkesztette > Boér Péter Pál
Szerző Boér Péter Pál 755 Írás
Nagyváradon születtem, 1959-ben. Nem mondhatnám, hogy kesztyűs kézzel bánt volna velem az élet, de még a szorítóban vagyok! Családtagjaim hiperoptimistának tartanak, azt hiszem nem véletlenül. A humort – ezen belül a szatírát, abszurdot – és a romantikát egyaránt kedvelem. Empatikusnak, toleránsnak gondolom magamat. Egész életemet Erdélyben éltem, élem. Anyám révén erősen kötődöm a székelységhez, de Ők már csillagösvényen járnak Apámmal. Nagyon érdekel a teológia, filozófia, nyelvek, irodalom, és sok egyéb. Fiatalon kezdtem verseket írni, ám a rövid próza vált a nagy kedvenccé. Köteteim: 2010 – “Nagyító alatt” – novelláskötet 2011 – “Le a láncokkal” – novelláskötet 2012 – “A nonkonformista” – novelláskötet 2013 – “Engedélykérés”- novelláskötet 2013 – “Megtisztult ablakok” – regény 2016 – "Fenyőágon füstifecske" – regény 2017 – "Ködös idill" – két kisregény 2018 - "Szabályerősítő" (Válogatott novellák) - e-book Írásaim jelentek meg a Bihari Naplóban, a Reviste Familiaban, a Comitatus folyóiratban, a Várad folyóiratba, a Brassói Lapokban, a Reggeli Újságban, a “7torony” irodalmi magazin antológiáiban (2010-2016), a Holnap Magazin antológiájában, a Holnap Magazin nyomtatott mellékletében, az Irodalmi Jelenben, a kolozsvári Tribunaban, a bukaresti rádióban és máshol.” A világháló adta lehetőségekkel élek: Lenolaj irodalmi és kulturális műhely A Hetedik Héttorony irodalmi magazin MagyarulBabelben CINKE Holnap Magazin PIPAFÜST Szabad szalon Penna magazin Bukaresti rádió AlkoTÓház Weblapom: http://boerpeterpal.blogspot.com/