Minden elmúl, minden elvész,
csak por marad és emlék.
Volt szegénység, volt nyomorúság,
most itt egy mikro, ott egy tévé,
nagy kert, nappali és kanapé.
Csak a kutya ugat a gangon,
csak a rádió szól, és a könyvek,
és minden délben a hírek,
aztán csönd és magány.
Mindenki elt?nt, vajon hová mentek?
Valaki vár-e még?
Még ott az almafa, pedig az is milyen öreg…
A sz?l? permetezve, az közeleg.
?k jönnek, ritkán ugyan, de jönnek,
a gyerekek, a gyerekeikkel, hogy n?nek.
Ó, hogy beszélnek a terveikr?l,
az enyémek jutnak eszembe,
volt, nincs, elmúlt!
Az ebédet hozzák, a tejért menni kell,
a klubba is illik beugrani, és
virágot vinni az elt?nt társnak…
Milyen rövid és milyen hosszú volt!
És szól hozzám is büszkén és bölcsen,
mint akit útnak eresztenek.
„Tanulj csak, jönnek még hosszú telek,
minden napban élni életedet!”
Kedves szava, könnyes szeme,
egy tarisznya az útra,
minden pillanat…
Legutóbbi módosítás: 2011.08.12. @ 19:35 :: Papp Fruzsina
