Marthi Anna : ?

Vágy nélküli szerelem, vágy teli szeretet, hogyan gyúrjunk labdát bel?letek?
Elengedés, miben a pillanat emléke megmarad.
Ragaszkodás a hithez és a hétköznapban ki-ki alulmarad.

 

RE

jteni szó közé a dalt, s mindkett?be rétegeit apró tudásnak tisztán, de úgy

hogy csak sejtelemmé legyen. Költeni bonbonra, nem írni;

költeni verset, ne cukorkát enni, s olajbogyót.

 

Állok egy másik életben az olajfa alatt, nem hegy,

csak kert ez néhány virággal.

Állok a mában, érzelmekben válogatós anya.

Szorít az elmúlás, lágyan simít a szél.

Szorít a tájfun, lágyan simít a vég.

Minden itt van, semmit nem kell teremteni.

Mindent teremtünk, vágyaink elültetett magjait, látjuk kibomlani, mint szirmokat.

 

Megül a csend az ölben, kezünkben a munka fényt csiszol, lám alszunk s közben

újra kezdünk felébredéskor, mint szokásos kávénk: forrón gurulunk le,

bend?ben kih?lve – átválozni készen, folyton indulva a megérkezéshez.

Ha megérkezünk, várakozást feledve,

elfelejthetnénk életet, létet,

aludhatnánk ébren, bambulás-csókban.

 

 

Legutóbb szerkesztette - Marthi Anna
Szerző Marthi Anna 1323 Írás
lélekbúvár lennék mint oly sokan "Kinézek a térre, és ott ég a fájdalom, a szerelem kísérteties varázsa. Félbemaradt lángolások mögött jössz, a bőröd is csak árnyék egy sehova-úton; arcod a nézés dadogása, ismeretlen kerülők a személyes veszteségek körül - kezeddel intsz, már nem is nekem, a szubsztanciálisan felfoghatatlannak, annak, amitől egy másik sors mindig másik sors marad. Rámvetülsz, rád vetődöm. S mindenünk odaadjuk ez érintő, kósza integrációért a tér s a szívek nagy zűrzavarán át. Valamikor féltem volna tőled, féltem volna, hogy elhagysz, s egyedül megyek az utcán anyagtalan csillagokkal szívem programjaiban. De most már tudom, ez nem csőd, és nem is bánat. Hanem a szabadság részletei. S fel kell nőnünk bizonyos szépségekhez mindenáron." Pardi Anna: A távollevő és az utak