(Jaj, Istenem, olyan hosszúra nyújtod most a perceket és ahelyett, hogy este korábban takarnál, tekintetemnek ajándékozod a Holdat, lelkemnek az egész éjszakát. Elfogadom. Én mindent örömmel fogadok, amit adsz, éjjelenként átszámolom a csillagokat. Néha a Göncölön röpülve keresem az álmot, de olyan hatalmasra teremtetted a világot, hogy csak bolyong benne ez a csökönyös szekér, aztán egyszer csak szó nélkül hazahoz, ledob; Hát, ezért találnak rám gyűrötten a végeláthatatlan bíbor hajnalok.)
Miért is szeretsz ennyire, Isten?
Játszani engedsz a végtelennel.
Vaskos könyvek képeibe rejtesz,
betűk fölé rajzolsz ékezetnek.
Szépséget nyújtasz, jó szót is ezret,
mégsem hagyod, hogy megpihenjek.
Fáradt vagyok már, éteri vándor,
felcseperedtem a világ zajától.
Mindig súgtál és én hittel,
ahová küldtél, odamentem.
Folyton óvtál; Figyelj te lány!
Rosszútra tértem. Hol jártál?
Mondd meg Isten, mi volt a bűnöm?
Kérlek, mutasd meg tiltott gyümölcsöm!
Látnom kell, hol szökken a vétkem,
kiirtanám azt, tiszta szívvel.
Mondd csak Uram, mások is érzik?
Mások is ismerik azt, amit én?
Mások is kapnak bőven kincset
fent valahol az ég tenyerén?
Jól tudom, hidd el; sok, amit adtál,
sírva tagadtad, mit tiltottál!
Mégis kérlek, add meg az egyet,
két emberben ép két lelket,
két lélekből sok kicsi lángot,
hagy mentsék meg ezt a világot!
Példád legyek, élő lecke,
véss lányoddá szívkönyvedbe.
Okuljon belőlem minden ember,
hogyan kell élni hűségedben.
Vedd a világot, add oda másnak,
már véremben hordom az éjt –
Jó Uram, kérlek, járj kedvemben,
áldd meg imámat a szerelmekért!
Jól tudom, átok nem fog a hitre,
add erejét a szemembe, hogy
szívre vehessem, azt ki mögöttem
szótlanul elmenetelne.
Legutóbbi módosítás: 2011.08.20. @ 10:00 :: Kőmüves Klára
