Előre kell bocsátanom, önérzetes ember vagyok, s talán ez minden szerencsétlenségem forrása. Hiszen azt is az önérzetemnek köszönhetem, hogy most itt vagyok maguk között a kocsmában. Azelőtt nagyon ritkán tettem be ide a lábam, de nyilván akad valaki a régiek közül, aki még emlékszik rám azokból az időkből, mert nem is volt az olyan régen. Amikor még sokan tartottak tőlem, holott én sohasem spionkodni jártam ide, ha olykor betértem egy–egy korsó sörre. Akkor még rendőrtiszt voltam, helyesebben szólva nyomozó, aki nagyon ritkán öltött magára egyenruhát, sokan ezért nem is sejtették, mivel foglalkozom. Persze abban az időben – mondhatnám úgy is, karrierem csúcsán – többnyire egy irodában ültem, nem jártam ki, mint a beosztottaim, mások kiléte, tevékenysége után szaglászni. Én csak a jelentéseket hallgattam meg, amiket összegeztem, csoportosítottam és tovább küldtem.
Ámde nemcsak nyomozók voltak alám beosztva, sőt, többnyire nem azok, hanem kurvák. Nem kell ezen meglepődni! Ezek a fiatal nők több információval láttak el, mint az összes nyomozó együttvéve. Régóta tény, hogy a férfiaknak megered a nyelvük az ágyban, ha nem is éppen szeretkezés közben, de közvetlen utána; olyasmit is kifecsegnek, amit egyébként hét lakat alatt őriznek lelkük mélyén. Így aztán sok mindent megtudtam a legkülönbözőbb emberekről, a főnököm pedig nagyra értékelte a tőlem kapott jelentéseket, melyeknek alapján jónéhány embert sikerült kivonnunk a forgalomból.
Egy Dóra nevű lány, illetve már nő, lévén abban az időben olyan harminc körüli, szállította a legtöbb adatot, ami érthető, mert a nekem dolgozó kurvák közül ő volt a legszebb, s ami még ennél is fontosabb, minden szeszélye és minden különcködése ellenére a legértelmesebb. Amellett az ágyban is fantasztikus dolgokat tudott produkálni – idő múltán ezt személyesen is tapasztalhattam –, de erről majd később. Így aztán nem csoda, hogy buktak rá a férfiak, és nem ám a söpredéke, hanem ilyen vagy olyan területen sikeres emberek, vagyis éppen azok, akiknek tevékenysége iránt a legmelegebben érdeklődött a testület.
Ez a Dóra gesztenyebarna hajú, karcsú nő; barna, meleg szemeivel úgy tudott mosolyogni, hogy mindenkit levett a lábáról. Nem volt ebben a mosolyban, vagy akár a viselkedésében semmi kihívó, semmi kacérság. Talán éppen ez volt benne a legvonzóbb. Hogy olyan ártatlanul nézett mindenkire. Hogy olyan védtelennek, kiszolgáltatottnak tűnt, az embernek megesett a szíve rajta, a férfiak úgy érezték, segítségüket igényli, s ki lett volna az, aki egy ilyen teremtéstől megtagadja, amit kér.
Dóra is úgy kezdte, mint a legtöbbjük. Futó kapcsolatok ifjúsági klubokban, aztán találka egy nős férfivel, aki ugyebár nem vihette fel őt a lakására, hanem egy barátját környékezte meg rövid lakásbérletre. S noha Dóra akkor még nem kért pénzt az általa is élvezett szolgáltatásért – nem is tekintette szolgáltatásnak, amit csinált –, a férfi kérés nélkül is nagyvonalúan honorálta a kellemes pásztorórát.
A lány talán ekkor jött rá, hogy össze lehet kötni a kellemest a hasznossal. Ettől fogva a pénztelen fiatalok már kevésbé érdekelték, hacsak nem szórakozásból.
Egy szép napon aztán őrá is sor került, azaz sok más kurvával együtt őt is begyűjtötték.
Így jutott el hozzám.
Nem volt nehéz beszerveznem. Látszott rajta, a letartóztatás, vagy a cellában eltöltött éjszaka nagyon megviselte. Mondtam már, értelmes, okos nő volt, addigra már tapasztalt is, így én sem vélhettem naivnak. Mégis, úgy tetszett, akkor döbbent rá, hogy foglalkozása bizonyos kockázattal jár, melyek közé az esetenkénti őrizetbe vétel is beletartozik.
Én persze azonnal mentelmet ígértem neki, ha hajlandónak bizonyul nekem dolgozni. Nem kellett kétszer ígérgetnem.
Így kezdődött a kapcsolatunk.
A Lipótvárosban élt egy öregasszony, aki valami különös szerencse folytán, magányos özvegy létére is meg tudta tartani kétszobás, belvárosi lakását. Jövedelme nem volt, s lehet, hogy éltesebb kora vagy hajdani dámasága miatt, dolgozni sem akart. Természetesen, élni neki is kellett valamiből. Nem tudom, hol és hogyan, de Dóra ismerkedett meg vele, s attól kezdve az öregasszony lakására hordta vendégeit, így biztosítva számára az átlagosnál jobb megélhetést.
A lakás jól megfelelt ennek a célnak. Összkomfortos, kényelmes, és főként földszinti, ami ugyebár azért lényeges, mert így nem kellett a liftet igénybe venni, és az ügymenet kevésbé zajlott a lakók szeme előtt. Talán nem kell mondjam, így is érkezett hozzánk néhány feljelentés, az ember mindig talál magának jóakarót. Ezeket a feljelentéseket, természetesen, figyelmen kívül hagytuk, ügyet sem vetettünk rá. Megjegyzem – lehet, szükségtelenül –, a feljelentések mindegyike névtelen volt.
A házmestert, aki ugye helyzeténél fogva többet észlelhetett, mint a lakók, Dóra meg az öregasszony együtt kenyerezték le a lakbér mellé helyezett jelentős összegű borravalóval, amit egy–egy apróbb szolgáltatás alkalmával is megkapott. Neki tehát nem állt érdekében Dóra pályafutásának véget vetni.
Hanem lakott a negyedik emeleten egy asszony, akinek egy idő után szemet szúrt, hogy Dóra naponta többször is más és más férfivel érkezik a házba. És bár Dóra ezt meglehetősen körültekintően tette, mégsem lopakodhatott vendégeivel tolvaj módjára, meg aztán – gondolom én – tudta, hogy a védelmem alatt áll.
Nos, az említett asszony már nemcsak egy névtelen levélre vette a fáradtságot, hanem személyesen is feljelentést tett. Az ügy természetesen hozzám került, én meg beidéztem őt, mondja el nekem a panaszát, no meg, hogy jobb belátásra bírjam, és elnézőbbé tegyem. Ám az csak mondta a magáét, így a szocialista erkölcs, meg úgy a szocialista erkölcs, amivel az ilyesmi még akkor is összeegyeztethetetlen, ha éppenséggel magasabb célokat szolgál. Nem tudom, mit képzelt az a vénnek éppen nem mondható nőszemély, de az istennek sem tudtam zöldágra vergődni vele, mert amikor már úgy tűnt, sikerült meggyőznöm, akkor is azt hajtogatta: ne abban a házban kuplerájkodjunk, amelyikben ő lakik. Végülis elküldtem a fenébe, tegyen, amit akar.
Jön ám a főnököm egy–két nap múlva, szóba hozza az ügyet, csak úgy, mellékesen. Aztán megjegyzi, szóljak annak a lánynak, űzze az ipart egy kissé szerényebben, kevésbé feltűnő módon. Bosszantott a dolog, bántotta az önérzetemet. Én sem vagyok kezdő, tudom, hogy mi mivel jár, s ha egyszer megbíznak valamivel, ne szóljanak bele, hadd intézzem a dolgokat saját belátásom szerint. Azért figyelmeztettem Dórát, az ügyességére apellálva, és kértem, legyen kicsit óvatosabb.
Mit tesz isten, az a bolond nő, nemhogy elővigyázatosabb lett volna, még annak az asszonynak a férjével is kikezdett. Nyilván bosszúból, mert én arra is felhívtam a figyelmét, kire ügyeljen, kit kerüljön a házban, ha lehet. Álmodni sem mertem volna, hogy ilyen végzetes lépésre szánja el magát. Mint később kiderült, nem akart trófeát szállítani annak az asszonynak, csak önmagának elégtételt szerezni azzal, hogy elcsábítja az erkölcscsősz asszonyság hites urát is.
Valahányszor összefutott a pasassal a lépcsőházban, kokettálni kezdett vele, elővette minden negédes tudományát, bűbájos, ártatlan mosolyát, sőt, egyszer még az öregasszony lakásába is becsábította valamilyen ürüggyel. De nem jutott semmire.
Hanem végzetes hibát követett el.
A fene sem gondolta – holott nekem, mint nyomozónak, illett volna alaposabban tájékozódni –, ám kiderült a férfiről meg asszonyáról is, hogy mind a ketten valami nagykutyák a pártban, elejtett szavuk is sokat nyom a latban. Nos, azok ketten aztán a szocialista erkölcs nevében hadjáratot indítottak ellenünk. Akárhogy igyekeztem is kivédeni, Dórát, meg az öregasszonyt is letartóztatták. A nőt üzletszerű kéjelgés miatt, az öregasszonyt meg szobáztatásért.
Biztos vagyok benne, a főnököm a saját bőrét féltette, amikor kirúgott. Igazából ma sem értem, miért. Annak a két nagykutyának is tudnia illett volna, hogy a szocialista rendet szolgálom a magam módján, s ahogy ők sem válogattak soha az eszközeikben, úgy én is azt használtam fel az információk beszerzésére, amit és akit lehetett, s ami kézenfekvőnek mutatkozott.
Még ma is azt mondom, egyszerűen hálátlanság, amit tettek velem.
Noha ezt még csak kihevertem volna. Hanem a feleségem időközben beadta a válópert. Tudta mivel, azaz kikkel foglakozom, kik tartoznak a hatáskörömbe, s gyakran vádolt azzal, én is igénybe veszem időnként a lányok szolgáltatásait. Beosztásom kötetlen munkaidővel járt, így aztán gyakran megesett, hogy éjszaka is szolgálatban voltam, ami csak alátámasztotta feleségem – egyébként teljesen alaptalan és minden bizonyítékot nélkülöző – feltételezéseit. De magyarázkodhattam én, amennyit csak akartam.
A válóper meg az elbocsátásom szinte egy időben zajlott le, és én egyáltalán nem vonnám kétségbe, ha valaki azt állítaná, a feleségem lépéseit is az a feddhetetlen erkölcsű házaspár irányította.
Most már mindegy.
Megkésve ugyan, de alátámasztottam az asszony vádaskodását, mert Dórával végül mégis összejöttem miután kiszabadult a sittről. Innen tudom, hogy Dóra fantasztikus nő az ágyban. És nem csak ott. Az életben is. Neki köszönhetem, hogy még talpon vagyok.
Úgyhogy nem kell tőlem tartani, a rendőrséggel ma már csak annyi kapcsolatom van, hogy időnként engem is beidéznek.
Nyugodtan beszélhetnek tehát előttem is, amiről csak akarnak.
Legutóbbi módosítás: 2011.08.13. @ 11:19 :: Bányai Tamás