Szeszélyes az idei nyár. Nap perzselte kukoricák állnak sorban itt-ott sárguló levelekkel. Lassan növekedtek. Most szél suttogását közvetítik a közeli fáknak. Rojtos felhők úsznak az égen, egyre sötétebben a kis falu felett.
Így vihar előtt, a magas, felső, kopasz ágakra gyűltek a seregélyek. Egymást túlkiabálva vitatták, hova kellene bújni a közeledő eső elől, hol lehetne még magokat lelni. Talán féltek az erősödő széltől is, mert fecsegésük mellett sűrűn tekintgettek a közeledő felhőkre.
A házőrzők csendben ténferegtek az udvarokon.
Azután hirtelen leszakadt az ég.
Hamar sötétedett a zuhogó esőben. Egész éjjel öntözte az égi csatorna a földeket, a házak ereszén zuhogott alá a sok víz.
Hajnal felé alábbhagyott az áradat.
Szabóék piros taréjú kakasa pirkadatkor nyugtalanul pislogott a tyúkólban. Feleségei borzas tollakkal bóbiskoltak a közelében.
A hárem ura igazított kicsit a farktollain, aztán peckesen kiállt a tyúkól tetejére. Átnézett az alacsony kerítésen a szomszéd udvarba, csend volt mindenütt. Kihúzta magát, emelt fővel kiáltotta:
— Kukurikú- ú- ú- ú- ú!
Jó reggelt kívánt mindenkinek.
Semmi mozgás sehol. Várt kicsit, fente a csőrét a cserép oldalához, készült az új ébresztőhöz, mikor kicsit távolabbról felhangzott a hasonló üdvözlés, megtoldva egy friss pletykával:
— Kukurikú-ú-ú-ú, két tyúk már megvolt, a kendermagos és a kopasz nyakú-ú-ú-ú! — zengett kora hajnalban a falu utcáin végig.
A mi kakasunk… — nevezzük nevén, mert az is volt neki. — Gyuri kakas, így hívta gazdasszonya, amikor senki sem hallotta. Férje után nevezte el, akire igen neheztelt, mivel sűrűn megfordult a „Lesz vigasz” sörözőben, borospoharat emelgetni.
Szóval, Gyuri kakas elképzelte a szomszéd eseményt, kicsit töprengett aztán gyorsan tudtára adta a világak:
— Kukurikú-ú-ú-ú! Mi az, mit hallok? Nekem már megvolt a négy tyúk, alább nem adhattyú-ú-ú-ú-k!
Bodri kutya ráunt a korai egyoldalú párbeszédre, fejét megrázta, mordult egyet, lecsüngő fülei csak úgy lobogtak a feltámadó szélben.
— Elég legyen márrrr! — morogta Gyuri felé, aki behúzta a nyakát, ismerte a sorrendet az udvarban.
Nemcsak Bodri miatt, de megérkezett a ház elé a kukás autó. Nagy zajjal borította be tartályába a szemetet. Ezt nem szerette hallani.
Egy napbarnított férfi, fehér fogsorát fülig villantva szólt társának:
— Te dicsekszel? Alig tudtam reggel kiugrani Kata ágyából. Az a részeges Gyuri a pincesoron ivott egész éjszaka, én meg… – nevetett — érted ugye? — igazított kicsit a nadrágján és felugrott az induló járgányra.
Gyuri kakas oldalra billentette taraját a csodálkozástól, aztán átnézett a baromfiudvar felett.
Akkor lépett ki az udvarra Kata asszony álmosan.
— Hess, te bolond kakas, mit ébresztgetsz itt mindenkit idő előtt! — és kezével a hangoskodó felé legyintett bosszúsan.
Bodri, aki mindent értett, lefeküdt ólja elé a száradó téglára. Fejét a lábára hajtotta, hunyorgott egy kicsit és elgondolkodott:
— Micsoda világ! — morgott magában.
Ritkán engedték szabadon. Tavaly a szomszéd utcában pár kis kutyakölyök játszadozott a kaland után…
Hirtelen énekszó vert éket a felkelő Nap és a falu álmos csendje közé, a ház ura támolygott hazafelé a járda két oldalán a pincesor felől:
— Hazamené-é-ék, hej de nem tudo-o-ok… — cifrázta hosszan.
Asszonya felkapta a cirokseprűt, és nagy lendülettel lódította a baromfiudvar felé, némi szitkozódást is utána eresztve:
— Fene vigyen, büdös Gyuri kakas!
A megszólított jószág tekintélyét
Legutóbbi módosítás: 2011.07.30. @ 16:06 :: Sonkoly Éva