Marthi Anna : Egy kő az égbe

 

Ott állsz képzeletem határtalan partvidékén,

sétálsz fel s alá, homokot szóró saruddal.

Miért engeded nekünk köveknek, hogy röpüljünk,

hiszen a part menti kavicsosból valók vagyunk?

Víz simított eddig bennünket, vágy-madarakat lestünk,

szemtelenül. Feldobhatsz, kérdéseket sugallsz és válaszokat kísérsz.

Soha sem tudnánk megelégelni talpad melegét – miközben megbök

valamelyik testvérem – olyan mintha elibénk hullna a mennyország,

kibírható-e érintésed nélkül a létezés, és majd

érinthetetlen lábnyomod után sóvároghatunk

azért, ha egyszer elfelednél feldobni?

Legutóbb szerkesztette - Marthi Anna
Szerző Marthi Anna 1318 Írás
lélekbúvár lennék mint oly sokan "Kinézek a térre, és ott ég a fájdalom, a szerelem kísérteties varázsa. Félbemaradt lángolások mögött jössz, a bőröd is csak árnyék egy sehova-úton; arcod a nézés dadogása, ismeretlen kerülők a személyes veszteségek körül - kezeddel intsz, már nem is nekem, a szubsztanciálisan felfoghatatlannak, annak, amitől egy másik sors mindig másik sors marad. Rámvetülsz, rád vetődöm. S mindenünk odaadjuk ez érintő, kósza integrációért a tér s a szívek nagy zűrzavarán át. Valamikor féltem volna tőled, féltem volna, hogy elhagysz, s egyedül megyek az utcán anyagtalan csillagokkal szívem programjaiban. De most már tudom, ez nem csőd, és nem is bánat. Hanem a szabadság részletei. S fel kell nőnünk bizonyos szépségekhez mindenáron." Pardi Anna: A távollevő és az utak