Kertész Éva : Szingli élet 3/1.

*

1.

 

Magdaléna egyetlen mozdulattal vette le magáról krémszínű, leheletvékony hálóingét, melyben több volt a csipke, mint a selyem, s távolról hajította be a mosógépbe. Lerántotta a drága ágyneműt is, ez is oda került, ahol a fehérnemű landolt.

Ez a néhány mozdulat önmagában jellemezi ezt a fiatal nőt, aki gyors, határozott, energikus, s tervszerűen hajtja végre tevékenységeit. Már ébredéskor eldöntötte néhány pillanat alatt, mit tesz, ha kiugrik az ágyból. Magára vette otthoni használatra vásárolt elegáns szabadidő ruháját a beépített szekrényből, s már készen is állt hogy elvégezze, amit mára betervezett. Eljött a heti takarítás ideje. Maga is jót mulatott, amikor végignézett a berendezésen, mert itt aztán nem volt tennivaló. Minden ragyogott. A lakás maga sem régi, a bútorok újak. Egész héten reggeltől estig távol van, ha akar, sem koszolhat össze semmit, magyarul, nincs is mit takarítani.

Teljesen modern otthont tervezett, még akkor, amikor csak rakta élére a pénzt. A szőnyegeket, dísztárgyakat a kész lakáshoz válogatta. Néhány festményt is sikerült beszereznie. Ezek is modern, mai festőktől valók, világos színvilágúak. Olyan sok tehetséges fiatal festőnk van, akik szinte a vászon áráért kénytelenek elvesztegetni darabjaikat abban a reményben, hogy ez által terjed majd az ismertségük. No, akitől vásárolt, nem ő teszi egyhamar híressé, mert ide nem hoz vendégeket!

Szerencsére, a barátnői is hasonlóképpen gondolkodnak erről. Inkább elmennek együtt alkalmanként valahová. Az, az igazi kikapcsolódás, szórakozás. Rengetegen veszik körül őket, mégis személytelen a dolog, mert nem ismer senki senkit. Számára pontosan ez benne a vonzó. Azaz, ez is. Harsog a zene, mindenki hangos, mert túl kell beszélnie a zsivajt, mely körülveszi. Esetleg hódítani mennek. A maga részéről ezzel már leszámolt, ő hónapok óta megtelepedett egyetlen férfi mellett. A többiek viszont ezért is mennek. Olyankor ő ül a helyén és, nézelődik. Szívesen összejönne többször is csak dumcsizni a csajokkal. Mostanában erre nem jut idő. Még az otthonát sincs ideje kiélvezni.

Anya szokta mondani: Olyan szép nálad minden. Szeretek az otthonodban gyönyörködni, noha egyben fájlalom, hogy nem élünk egymás közelében. Így kevesebbet tudok rólad. Ráérnél külön költözni, ha már társat találsz magad mellé. Így csak fölösleges kiadás a két lakás rezsije.

Ő szeret egyedül élni, noha anyuval igazán jó a viszonya. Gáborról is beszámolt neki. Azt is elmondta, hogy szereti, többször is nála alszik, a hétvégeket mindig együtt töltik, de nem szándékozik hozzámenni feleségül, és szerencsére a férfi sem akarja feladni a függetlenségét. Minden alkalommal a férfi otthonában találkoznak, hol ő főz, hol Gábor, az ingeit ő vasalja, s ha kell, takarít is vele, de még Gábort sem hozta el ide. Kórosan óvja a magányát. Tudja, hogy nem kellene, de egyelőre így van.

No, kész. El is fáradt. Harminckét éves, mégis érzi a derekában, hogy ez az időnkénti mozgás leteríti. Tornázni kellene. Rendszeresen. Igen ám, de mikor? Honnan, kitől vegyen el időt? Gábor, anya, a lányok, egy kis kozmetika, egy kis fodrász, csak hét napból áll a hét. No, majd ezt is beszorítja valahogy.

Sietve rendbe teszi magát, még a számítógéphez is le kell ülnie, mert ellenőrizni akarja, hogy a munkájában jól mennek–e nélküle a dolgok. Nem hiába tanult, taposott, sikerült elérni ezt az állást. Most még szereti. Lehet, hogy később vált valamerre, de bármi is lesz, emberekkel akar foglalkozni. Ez a produkciós asszisztensi állás pillanatnyilag megfelel neki, noha nem egy magas sarkú cipős elfoglaltság, de laposban is lelhet érdekes emberekre. Leszervezni helyszínt, partnereket, kizárólag személyesen lehet. Ott aztán darabra kell megtekinteni mindent, meggyőződni róla, hogy megfelelően választotta, amit kértek tőle, s, hogy rendelkezésre áll minden a megfelelő időben. A maga részéről komoly feladatnak tekinti, amit tesz. Amolyan férfias munka. Nem túl izgalmas, de teljes összpontosítást igényel. S, amikor megveregetheti a saját vállát, amikor átutalják számára a megbeszélt összeget, elégedett önmagával. Hogy nem nyolcórás? Hát nem. Lehet, hogy olyan nincs is.

Minden barátnője különböző vonalon dolgozik. Renáta a legegyszerűbbet választotta, ő takarítással kezdte. Ma már takarító vállalata van. Ő állítja, hogy bőven van mit tennie. Elképzelhető. Övé a teljes felelősség, szervezés, gépek, tisztítószerek beszerzése, amelyek ma már egyre több ismeretet kívánnak. Viszont ahhoz képest, hogy eleinte néhány házzal kezdett, és néhány asszonnyal, ma pedig már két kórházat, és egy bevásárló központot is ellát, óriásit alakított. Ma már olyan szakemberekre is szüksége van, akik javítják az eszközeiket. Ez egy vállalatvezetéssel felér. Ki hitte volna!

Csöng a mobil! Aha, Gábor lesz, hívja ebédelni.

– Máris megyek, csak kapok magamra valamit. Mit vegyek fel? Tudom, adsz az ilyesmire! Jó, abban csinos leszek, fotózhatsz is benne, fel is rakhatsz a facebookra, had egye a penész a haverjaidat. Akarsz menni a szüleidhez? Rendben, akkor én is elszaladok anyuhoz. Este ismét együtt leszünk. Igen reggelig. Holnap pedig én főzök. Viszem az alapanyagokat.

 

*

                

Gyorsan összerakta a már amúgy is odakészített élelmiszert, az üdítőket, a tegnap este sebtében megsütött meggyes lepényt, felvette a Gábor által kívánt rucit, smink, frizura, retikül – ó, ezt még át is kell rámolni, pedig ez fontos, ez illik a ruhához. Már csak a megfelelő cipő hiányzik…

Amint leért az utcára, Gábor ott állt a kocsija mellett három szál rózsával. Nem igaz, hogy milyen rendes ez az ember! Már el is szedte tőle a csomagjait, mindent berakott a kocsiba, őt is besegítette, és indulhattak. Az asztal megterítve, rend, tisztaság és boldogság.

Mielőtt asztalhoz ültek, egy hosszú véget nem érő csók, mely már előrehozta az ebéd utáni „desszert” ígéretét.

– Nagyon hiányoztál nekem, amíg főzőcskéztem. Szívesebben teszek mindent, ha itt érezlek a közelemben.

– Én is szerettem volna hozzád bújni, de délelőtt még rengeteg dolgom volt. Ki is takarítottam és munkahelyi gondjaim miatt le kellett ülnöm a géphez is.

– Hívtalak, de nem fogadtál. Pedig nagyon akartam veled beszélni.

– Komoly?

– Igen. Ebéd után majd elmondom.

– Finom a levesed. Gondolom, a következő fogás is jó lesz. Hoztam süteményt, ott van a csomagban. Még este megsütöttem.

 

Amint megebédeltek és kényelmesen rendbe tették a konyhát – mint minden alkalommal – lefeküdtek Gábor hallatlanul kényelmes fekhelyére. Egy vékony takarót dobtak magukra, és meztelenül bújtak alá. Léna rátapadt a férfira, ölelte, simogatta, s a fülébe súgta.

– Látod, ha házasok lennénk, ezt sem engedhetnénk meg magunknak, mert ott topogna körülöttünk néhány gyermek.

– Nocsak! Már nem is egy?

– Ha lúd, hát legyen kövér.

– Kirúgtak az állásomból.

– Nem lehet igaz! Téged, a szorgalom mintaképét? Hogy történt? Miért?

Léna a könyökére támaszkodott, és teljes közelségből bűvölte a férfi ajkát. Nem akarta, hogy hangosan kelljen beszélnie, ezt elmondani halkan is gyötrelem.

– Nincs miért, és nincs magyarázkodás! Leépítések vannak, többünknek felmondtak. Vannak közöttünk olyanok, ahol három gyerek tanul, olyan is, ahol az apró nagyon beteges, mindenféle keserv elhangzott, amiről eddig nem tájékoztattuk egymást, csak most kibukott. Most lettünk egyenrangúak. Pedig nem vagyunk azok, mert én tudok várni, de legtöbben ebbe tönkremennek.

– Vannak részleteid?

– Tartozásra gondolsz? Nincs. Szerencsére nincs. Csak a rezsi. Meg az élelem. Tartalék pénzzel is rendelkezem. Mégis belém állt a szorongás. Az gyötör, találunk–e három hónap alatt állást? Meg az, hogy mi a nyavalyát csinálok addig?

– Keresünk munkát, ne aggódj! Minden követ megmozgatunk. Vannak barátaink, meg azok barátai, internet, ahol állásokat hirdetnek. Nekem is van tartalékom, megoldjuk, ne izgulj, kérlek. Most legalább olvashatsz, mindent elvégezhetsz, amiről úgy gondolod, hogy restanciáid lehetnek! Tovább képezed magad, vagy előre, rejtvényt fejtesz, órákig ülsz a kádban, ne aggódj, kérlek!

– Őszintén megmondom, féltem, hogy másként állsz hozzá. Még a lakásodba sem vittél fel soha, úgy véltem, nem veszel komolyan.

– Szeretlek. Említettem már? Csak nem felejtetted el? Akit én szeretek, biztonságban érezheti magát. Nem esküszöm meg veled, sem Isten, sem a barátaim előtt, de tekints igazi társadnak. Minden helyzetben. Bajban, betegségben, anyagi zűrben, mindenben, mindenkor.

– Nem is tudod talán, hogy milyen csodálatos szöveget mondtál el itt a párnámon, miközben én még feleségül se kérhetlek ebben a helyzetben!

– Nincs helyzet. Vedd már tudomásul, hogy nincs, nem lehet olyan szituáció, mely eltérítene abbeli szándékomtól, hogy maradok leányzónak. Mi több, nem akarok együtt lakni. Sem veled, sem mással. Elég érthető voltam? Baj, vagy betegség esetén természetes a közös fedél, ellenkező esetben éljen mindenki békében a maga közegében.

Léna semmit nem tudott Gábor munkahelyéről, tehát arról sem lehetett ismerete, hogy a férfi időnként olyan megrendítően viselkedett, ami semmivel nem magyarázható. Igaz, hogy nagyon ritkán, de megtörtént vele, hogy ült a számítógép előtt, és mereven nézte a monitort, miközben lerítt róla, hogy nincs a jelenben. Ilyenkor azt sem vette észre, ha szólították, bár nem is nagyon tették, csak várták, hogy visszatérjen onnan, ahová elszállt. Az egészben az volt a szokatlan, hogy nem tudatosodott benne a jelenség, és ha elmúlt, avagy visszatért, szó nélkül folytatta a munkáját, ott ahol abbahagyta.

Természetesen Léna, ha tud a történtekről, nem tétlenkedik, hanem elviszi orvoshoz, így viszont senki nem tett semmit. Most tehát, amikor együttérzéséről biztosította, gyengédségét is hangsúlyozni akarta. Folytatta tehát a megkezdett mókás szöveget:

– Ha már itt marasztalt a finom ebéd, hozzád akarok bújni, egészen, egészen közel! Nem így, hanem sokkal közelebb. Most mit teszel?

Addig szerették, dajkálták egymást, amíg elfelejtődött minden aggodalom, mindenen felül kerekedett a vágy, amely szárnyalt, repítette őket, melyből hatalmas alvásba menekül a lélek.

 

Ébredés után igyekezhettek is, hogy anyáikat ne várakoztassák.

– Ha akarod, vidd magaddal az én virágomat Garai anyámnak. Ne adj most ki pénzt, ha nem szükséges. Rám se költs! Indulsz velem, vagy még szöszmötölsz egy kicsit? Jó, megvárlak. A világért sem akartalak sürgetni, te buta! Csak elfutni akartam anyuhoz. Nem akarsz ma inkább te is velem jönni?

– Szívesen, de előbb Garai anyádat fel kell hívnom, hogy tudja, később megyek. Te pedig tudd, hogy később jövök.

– Oké. Addig majd előkészítem a holnapi ebédet.

Elvitte hát anyuhoz Gábort. Valójában már korábban akarta, de mindig közbejött valami. Pontosabban, azt az időt lopták volna meg a látogatással, amit a kettősükre tartogattak. Gábor eddig nagyon sok időt töltött a munkahelyén, ahol meglehetősen sokat pakoltak rá. S pontosan ez adott neki biztonságot a stabilitásra. Mostanában nem kell időhiányra panaszkodniuk, jut idő családra, barátokra, kikapcsolódásra is.

Anyu nagyon boldogan fogadta őket. Sajnálta ugyan, hogy nem szólt előre Magdaléna, de őt úgyis várta, legalább meglepi is lett a találkozás. Úgy érezte, mind a ketten megtetszettek egymásnak. Jót beszélgettek. Sajnálták magukat a nagy meleg miatt, a növényeket a vízhiány okán, és aggódtak a jövőért. Szóval remekül telt az idő, míg Gábor elment az édesanyjához, ők pedig ott folytatták, ahol abbahagyták legutóbb.

 

*

 

Gábor már kipihente minden fáradtságát, ereje visszatért, mármint az, amiről nem is tudta, hogy a munkája kivette belőle. Kiolvasta, amiről korábban úgy érezte, elmulasztotta, többször látogatta anyját, mindent megtett, amire az előzőekben nem volt ideje, és érezte, hogy egyre türelmetlenebb. Tudta, hogy összes barátja, egész környezete igyekszik munkát találni neki, járt is castingokra, de eddig sehová sem hívták vissza.

Lénát nem akarta terhelni nyugtalanságával, önmagában viszont egyre békétlenebb lett. Már még az állatkertbe is kijárt, hogy az unalom el ne hatalmasodjon rajta, pedig oda aztán gyerek kora óta nem tette be a lábát. Már még egy fókát is örökbe fogadott, hogy legyen itt valódi hozzátartozója. Természetesen ez sem elégítette ki, és olvasni sem volt már kedve. Egyszerűen nem tudta megérteni, felfogni, hogy a stabilitásból, a biztonságból, hogy kerülhetett ő, Garai Gábor ilyen helyzetbe. Eddig ilyen jellegű gondja soha fel sem merült, a környezetében pedig nem figyelt fel hasonló bajokra. Alkalmasint kerülte is figyelni az olyan helyzeteket, ahol bajokkal szembesülhet. Tehát meg sem élhette az érzést, amit a tehetetlenség kivált másokból. Annál is inkább, mert ő soha nem vonakodott a munkától, ezért természetesnek is tartotta, hogy mindenkor volt tennivalója, és biztos jövedelme. Most viszont rászakadt a kétség, melynek értelmében semmi esélye.

Már az is megfordult a fejében, hogy külföldön keres munkát, mert arról tudott, hogy az ő foglalkozásával ott is el tudna helyezkedni. Nyelvi problémái sem lennének, csak nem kívánt Léna nélkül helyet változtatni. Már része lett az életének. Az pedig, ahogyan fogadta, tudomásul vette, hogy munkanélkülivé vált, ahogyan felajánlotta magát bármilyen helyzetben, azt jelentette, papír nélkül is összetartoznak. Hogy hagyhatná el tehát?

Léna csuklott volna a meglepetéstől, ha látja, hogy reggelenként nála is korábban kel, és gyalog elsétál az ő kapuja elé. Már rátalált arra a zugra is, ahol megbújva nem vehető észre, és meglesi, amint a lány munkába indul. Ilyenkor eluralkodik benne az öröm, látva, milyen komolyan, milyen szép méltósággal készül neki a napnak a lány. Sőt rátört egy szorongatóan finom vágy is, amely arra ösztönözte, hogy magához vonja, megölelje. A karjaiban szorítva tartsa sokáig. Érezte, hogy szüksége lenne rá, hogy megcsapolja Léna nyugalmát, magabiztosságát, s átpumpáljon magába annyit, amennyivel élni képes. Helyette még jobban meglapult, semmint észrevetesse magát. Még az is lehet, hogy zavarná, ha tudna ittlétéről.

Idejövet lépésben kísérte útján az esedékes kukás kocsit, annak végtelenül lassú, monoton munkáját. Atya Isten! Micsoda meló! Egyik ember csak vezette a kocsit abban a lehetetlenül unalmas tempóban, amely altató gépnek inkább megfelelt volna, míg a másik egy lépéssel előbb tart, hogy időben megemelje a kapu elé kitett edényeket, s feltegye oda, ahonnan magától emelkedik, s ürül ki. S lám, ilyenkor még a két ember iránt is irigységet érzett, s szégyenkezés nélkül cserélt volna bármelyikkel. Ebben a képtelen helyzetben jött rá, hogy nem csak a pénz hiánya őrli fel az embert, hanem a tény, hogy nincs tennivalója, főleg, hogy nem tartozik egy olyan közösséghez, akik között tevékenyen élhet. Az az élmény döngöli földbe, hogy nincs szükség rá. Igen, és még nem telt el egy hónap, hogy munkanélküli lett!

 

Folyt. köv.

Legutóbbi módosítás: 2011.07.28. @ 12:41 :: Kertész Éva

Szerző Kertész Éva 96 Írás
Kertész(Galvács) Éva vagyok, 77 éves, özvegy nyugdíjas pedagógus. Megköszönöm. hogy befogadtatok magatok közé. Megilletődve olvasom a Héttoronyhoz érkezett írásokat, s reménykedem, hogy az enyémek között is lesz olyan, amelyet méltónak tartotok a bemutatásra. Húsz éve írok rendszeresen. Férjem elvesztését akartam kiírni magamból: Rekqviem a túlélőkért lett a címe. Később Hová tüntettétek az ácsot címmel írtam egy regényt. Kerestem benne Mária és Jézus viszonyát, s azt a Józsefet, akiről lassan már szó sem esik. Legfeljebb karácsonykor az éjféli mise Szent családi jelenetében Legutóbbi munkámban az adóssá válás létrejöttét igazolom, meglevő történet alapján. Remélem, ez a bemutatkozás megmutatott egy kicsit Kertész Évából.