Kallo Imola : Ballada

Aznap egész délel?tt hajtották a vadat, de mind eredmény nélkül.

– Hogy azt a hétszázát! – mordult fel Mihók ?rmester, mikor már a negyedik vadkacsát hibázta el az utóbbi félórában. Nagy, kövér ember volt, zsíros bajusszal, és hatalmas lapátkezekkel. Szeretett ? vadászni, nagyon is, de mostanában mintha nem bírta volna a vizes környezetet. Éjszaka mindig megérezte a veséjét, ha sokat mászkált hideg vízbe.

– Én amondó vagyok, tiszteletes úr, hogy pakoljunk, és húzzunk ebb?l a nyavalyás mocsárból – fordult a fiatal paphoz.

A pap elhúzta a száját, és savanyú képet vágott. Még egy árva nyulat sem l?tt, pedig nagy vadász hírében állt ? is. Legalábbis ezek voltak Mihók ?rmester értesülései. Amikor az egyháztanács bejelentette, hogy új papjuk lesz, miután az el?tte lev? megszökött egy cigánylánnyal, Mihók ?rmester nagyon ellenezte.

– Úgy hallom, hogy verseket ír. Hát milyen pap az, aki a szent zsoltárokon kívül, más rigmusokon is töri a fejét? – jelentette ki egy délután a kocsmában. S?r? fejbólogatások és hümmögések jelezték, hogy a hallgatóságnak teljesen egyezik a véleménye vele. Aztán, amikor Vásáry tiszteletes megérkezett, és hozott magával öt gyönyör? kopót, Mihók ?rmester egyb?l a szívébe zárta, és mélyen lekorholt mindenkit, aki ellene mert szólni.

– Fleck! Cinka! Gyertek kiskutyáim! – kurjantotta el magát Vásáry János, és egy zsebkend?vel megtörölgette kopasz fejtet?jét.

Mihók ?rmester nagy szuszogások közepette nekifogott a csomagok felszedéséhez, mikor éles csaholásra lettek figyelmesek.

– Alighanem, találtak valamit – csillant fel a szeme a papnak, és felkapva a puskáját, a hang irányába fúrta magát a nádasban.

Mihók ?rmester úgy döntött, kivárja a végkifejletet. Visszahuppant a tábori székre, és s?r? pöfékelésbe kezdett.

Jánosnak majd kiugrott a szíve a helyéb?l, úgy sietett el?re. Nagyon bosszantotta, hogy nem volt szerencséje, és eltökélte, hogy ? mindenáron l?ni fog valamit. Már egészen közel járt, mikor hirtelen elhallgattak a kutyák. János megtorpant, egy pillanatra mintha elvesztette volna tájékozódó képességét. A következ? pillanatban Cinka bukkant el? a nád közül, és hátracsapott fülekkel, nyüszítve közeledett gazdája felé.

– Mi történt kiskutyám? – hajolt le hozzá János. Cinka nagy szomorú szemekkel nézett fel. Jánosnak rossz el?érzete támadt. Újult er?vel vágat át magát a nádon, míg kiért egészen a nádas végéig. A tó csillogva terült el körülötte.

– Édes Istenem!

Egyb?l megismerte a nád között fekv? n?t. Ilyen gyönyör? vörös haja csak neki van.

– Mihók ?rmester! Jöjjön gyorsan! – kiáltotta el magát.

– Na, mi van? – jött a válasz a nádból. – Vaddisznót találtatok?

– Dehogy! Tury nagyságos asszony megsérült!

Mihók ?rmester felpattant a székr?l, és mind a százötven kilójával egyszerre törte szét a nádat maga el?tt.

– Jesszusom! – mondta, mikor odaért.

János közben megfordította a n?t, és a fejét ölébe tartva kétségbeesetten nézett fel.

– Meghalt.

 

Márkus doktort mindig precíz embernek tartották. – Boncoláskor minden kiderül – mondogatta. Az emberi testet úgy kezelte, mint egy nyitott könyvet, melyb?l mindent ki lehet olvasni. Amikor Tury Rebeka asszony testét eléje rakták, nem tudta megállni, hogy mélyen fel ne sóhajtson. Nem is annyira szép, mind inkább bájos volt az asszony. Az orvosnak eszébe jutott a nap, mikor Tury Péter el?ször jelent meg vele a faluban. Olyan gyönyör? vörös hajat soha nem látott még azel?tt. Nagy szeretet és békesség költözött vele együtt akkor a kastélyba, melynek sugarai a környez? falura is kiterjedtek. Az emberek nagyon megszerették Rebeka asszonyt. Valahogy értett az emberek nyelvén.

– Ancsi – szólt ki Márkus doktor az asszisztensn?nek -, szalasztottál már valakit a kastélyba?

Válaszra már nem maradt id?, mert ebben a percben Tury Péter tépte fel az ajtót, és robbant be a rendel?be.

– Hol van? – kiáltotta. – Hol van a feleségem? – Félrelökve maga el?l a meghökkent orvost, kicsapta a kezel? ajtaját, ahova az asszonyt fektették.

Mikor az orvos magéhoz tért ámulatából, meghagyta Ancsának, hogy f?zzön egy jó er?s kávét, és bement a bels? szobába.

Tury Péter mereven, maga elé bámulva ült egy széken. A doktor csendesen megkerülte, odalépett az üveges szekrényhez, az ampullák és pirulák közül el?húzott egy butykost. – Csak vészhelyzetre kell -mondogatta, és ez most az volt. Kiöblített egy Berzelius poharat, és becsületesen megtöltötte.

– Tessék, igya meg – nyújtotta Péter felé, aki mint egy álomban, látta, hogy elveszi a poharat, megissza a tartalmát, aztán nagyon kell köhögjön t?le, és érezte, hogy forróság áramlik szét testében. Minden percben abban reménykedett, hogy ez csak rémálom, bármelyik percben felriadhat, és ott lesz Rebeka, aki majd átfogja karjaival, és magához szorítja. A pillanatok azonban teltek, de nem akart eljönni az enyhít? ébredés.

A doktor szintén er?t merített a butykosból, némán figyelte a férfit. Szép ember volt, így a harmincas évei vége felé. És most milyen nagy kár érte! Ilyen asszonyt, mint ez a Rebeka, biztos nem talál többet. Habár, ha arra gondolt, hogy Tury asszony nem hagyott maga után gyermeket, talán majd még egyszer megpróbálja az úr a házasságot. Mert ez volt a Tury család legnagyobb fájdalma. Tíz éven keresztül próbálkoztak, de a keresztel? elmaradt a kastélyból.

– A cigányasszony – préselte ki a fogai között Péter.

– Tessék? Tetszett mondani valamit? – kérdezte az orvos.

– A cigányasszony tehet mindenr?l! – kiáltott fel Tury, és vérvörös szemekkel nézett körbe. – Az az átkozott cigányasszony! Hogy az Isten verné meg ott, ahol van! – ugrott talpra ökölbe szorított kézzel. Felrúgta a széket, amelyen ült, ekkor vette észre a megszeppent orvost. – Megkeresem és elégetem, ha addig élek is! – vicsorította, és mint egy vadállat, mely zárkában találja magát, körözni kezdett a kezel?ben.

Az orvos nem szólt semmit, hagyta, hadd fújja ki a dühét. Mire végre csillapodni látszott, bejött Ancsa a kávéval. Kerek szemekkel nézett az orvosra. Az visszaintett neki, és Ancsa elsomfordált. Márkus doktor kitöltötte a kávét, és Tury elé rakta. Péter felállította a felrúgott széket, és arcát kezébe temetve leült.

– Milyen cigányasszony? – kérdezte az orvos nagy sokára.

– Az este – kezdte szakadozva, Péter. – Az este jött. Azt mondta, szállást kér a vihar el?l. Hogy a konyhában majd meghúzódik. Csak engedjük be. És Rebekának megesett rajta a szíve. Hisz tudja, mekkora szíve volt neki – sóhajtotta, és néma zokogásba kezdett. Hosszú percek teltek el, míg Tury összeszedte magát.  – Addig nem is volt semmi baj, amíg Rebeka le nem ment egy pohár tejért. Panaszkodott, hogy nem tud aludni. Hogy zaklatott gondolatai vannak. Azt mondta, a tejt?l majd megnyugszik. Aztán talán egy óra is eltelhetett, mikor csörömpölést és kiabálást hallottam lentr?l. Mire leszaladtam, Rebeka állt a bejárati ajtóban, és üvöltözve kergette ki a cigányasszonyt. Nagyon meglepett a cselekedte. Kérdeztem t?le, hogy mi történt. ? egyre csak a fejét rázta, valami csecsem?r?l meg sötétségr?l beszélt és zokogott. Alig tudtam annyira megvigasztalni, hogy elaludjon – nézett fel az orvosra.

– De, hát mit mondhatott neki? – kérdezte a doktor.

– Nem tudom – suttogta Péter, és beletúrt a hajába. – Reggel nem volt az ágyában, és hiába kutattuk át a birtokot is.

Márkus doktor hirtelen úgy érezte, szüksége van még egy italra. Megtöltötte a Tury poharát, és ? is jót húzott bel?le.

– El kell végezzem a boncolást – mondta elcsukló hangon, ahogy az elny?tt Péterre nézett. Péter odalépett feleségéhez, és utoljára megcsókolta.

– Derítse ki, hogy mit?l halt meg – mondta elmen?ben, és becsapta maga mögött az ajtót.

 

Márkus doktor egyedül maradt az asszonnyal. Tudta, hogy nem szabad hagynia, hogy az érzelmei felülkerekedjenek. Bólintott, majd módszeresen átöltözött, a halottat felnyalábolta és átvitte a boncterembe. A falakon és a padlón hidegen csillant meg a csempe, ahogy belépett. Nem el?ször látta Rebekát meztelenül, hiszen ?t is sokszor hívták, hogy derítse ki medd?sége okát. Mégis, most, mintha megfogta volna szépsége. A munkára terelve a figyelmét nekifogott a boncolásnak. Minden mozdulat, minden gesztus begyakorolt, szinte bravúros volt már. Ahogy haladt el?re, úgy nyíltak fel el?tte az asszony legmélyebb titkai. Már a vége felé tartott, mikor a medencében valami furcsaságot vett észre a méh közelében. Nem emlékezett, hogy a számos vizsgálat során, amit az asszonyon elvégzett valaha, érzett-e ilyesmit. Kerekded, inkább ovális képz?dmény látott, mélyen beágyazva. Ahogy megtapogatta, keménynek érezte, és úgy döntött, eltávolítja, hogy jobban szemügyre vehesse. A feladat nehezebbnek bizonyult, mint els? látásra. Számos ér, ideg és egyéb szövet tartotta fixen. Egy jó tíz perc is beletelhetett, mire az orvos az utolsó szövetkocsányt elvágta. Óvatosan kiemelte a képz?dményt, és a boncasztalra fektette. Nagyságát tekintve, nem nagyobb, mint egy tojás, de nagyon kemény volt a külseje. Óvatosan megmozgatta, de folyadékot nem hallott mozogni benne. Felvette a szikét, és lassú mozdulattal bemetszést ejtett rajta. Ahogy elvágta a küls? burkot, és az megnyílt, fekete árny nyúlt ki bel?le, és rátekerg?zött az orvos csuklójára. Olyan er?s szorítással, hogy az orvos felszisszent. Hiába próbálta elengedni a képz?dményt, az árny nem engedte. Egyre csak kúszott felfelé a férfi karján. Semmi nem segített. Sem a rázás, sem az, hogy teljes er?vel a fém boncasztalhoz vágta. Az árny egyre csak nyomult, és abban a percben, mikor a doktor segítségért kiáltott volna, torkon ragadta. Márkus megtorpant. Úgy érezte, hogy teljes sötétség borult a lelkére. Ilyen mély bánatot és fájdalmat, soha életében nem érzett. Térdre rogyott az asztal mellett. Mikor végre kitört bel?le a zokogás, nem tudta abbahagyni. A sötétség teljesen megmarkolta, és nem engedte el. És egyre csak n?tt, és kezdett elviselhetetlenné válni. Pontosan érezte a pillanatot, amikor meghasadt a szíve. Örömmel fogadta a tudatot, hogy ? most meghal.

 

A kett?s temetés után négy hétig keresték a cigányasszonyt, míg végül Tury belefáradt és feladta. Azt, hogy az orvos mit?l halt meg, senki sem tudta. Attól a naptól, hogy Tury Rebeka elt?nt az él?k közül, soha nem csendült fel kacaj a kastélyban, de még a faluban is nagy ritkán.

 

 

 

Legutóbb szerkesztette - Kallo Imola
Szerző Kallo Imola 16 Írás
Dr. Kalló Imola vagyok, Németországban élek. Lelkem mélyéről kiserkenő forrás apró cseppjeit próbálom átadni. Van, hogy jobban sikerül, van, hogy kevésbé. De mindenképpen próbálkozom.