Ne nézd, ha hamisan írok,
ne mondd, hogy ez nem igaz!
Csak egy számít, hogy másnak
így nyújthatok kevéske vigaszt..
látod lázban égek..
rám tetoválta az élet
a múlta(ma)t— te múltad — minek”megcsavarni?—
lakata alatt ?rzött kincsem — nem szépen szól ez a sor–
semmi vermében
csupa jég
mégis forró a milliónyi ér
mi behálózza testem
hol buzog a kitörni vágyó érv
de holdsarló vágta egyre több sebb?l vérzem – ez így nagyon sok —
mennyi ének szántott utat a fény felé
most mégis
csak apró szikrák pajzánkodnak
mi mind egyre messzebb téved
lassan kialszik felettem az alkony
és dérlepte fréziák közé bukik a fáradt szél
felh? fodrozta álmomat fekete hajú éjben
néhány akkord kíséri
– ne legyen maga – — ez merre is szól ki? —
rám simítja dallamát a bennem éledt zenének
de már nem remélhet
ki tudja miért nem ér el
a szívedb?l táplált bíborszín kábulat
ó hittem én hogy egyszer majd
minden jobb lesz
karnyújtás
és újra megérint az ég
az ihlet is
párnámon reggel velem ébred
tipródni sem kell r?t-vörös álmokért
hittem
napjaim nyomában
egy cseppnyi vitriolt ha kever is a ma
holnap ismét ízes gyümölcs leve csordulhat a számról
mit Nap heve érlelt szavakká öleléseden
melletted ismét halk szavú angyallá válok…
és szárnyalunk majd együtt ha hív a végtelen
de hazugnak kellene lennem
hogy mindezt el is higgyem
tegye igazzá bár tollam annyiszor
már nehéz a fátyol
amit fehérben kértem
sok viharban tépett
szürke utakhoz végleg megfakult…
Csilla, szép gondolatok, de néhol túlírtnak érzem. A sok kép, a hangulatra hajló hangulat-sorok eltorzítják a vers valódi értékét — A kevesebb néha több — Néha olyan egyszer? a „megoldás”, az indulás, az érkezés, és az egyszer? is tud ám szép lenni —
Ahogy Wass Albert is írta — ( gondolom ismered, ezért csak egy részletet írok le )
„Nem úgy fakad a vers,
ahogy Ti gondoljátok,
nagy véres harcok árán,
bús, könnyes csókok árán:
nem úgy fakad a vers.
A vers csak születik,
mint ahogyan születik a szél.
Vagy a virág.
Vagy a falevél.….”
