Bakkné Szentesi Csilla : Egybeforrva – Euterpéhez

Nyomtatás

Mondd, leszel-e a múzsám,

rezdülés estéim átsejlő blúzán,

hajnalban pisla lámpafény,

mielőtt a Holdnak lába kél,

kacér szellő a vállamon,

gödröcske durcás államon,

fülcimpán csókok ujjbegye,

bűnömre az Úr kegye,

vagy inkább imám szólama,

kórusból (ki)csengő szózata,

koldus költőnek falat kenyér,

ellenségének nyitott tenyér?

Ó, legyél a csend! A végtelen.

Helikon csúcsán védtelen

alvó tudatom kútfeje,

ha bőrömön átfut a bús zene.

Legyél a szóm, ami átitat

embert, világot, s lám áhítat

cseppen ajkamról eléd. A remény,

hogy Isten malmából erény

szitál fejünkre port, kevés.

Hát sok kishitű költő téged kér:

Húzd öledbe ez árva főt,

vezesd kezét, ezt várja ő.

Ne hagyd magára, légy támasza,

magányos cédrusnak ágyasa.

– Fuvoládról, ha dallam száll,

emelj magadhoz, olvadj rám!