Pogány Gábor : Kakukk

A mi utcánk (XVI.) – még mindig. Tar Sándor emlékének *

 

 

 

Hallani, ahogy nő a fű, veszettül zöldell, mintha az elvesztegetett téli hónapokat akarná behozni a növekedéssel. Néhány kertben bódultan illatozik a rózsa-özön, a többiben a kiszáradt tujákat cserélik. A közösben már térdig ér a gaz, egyszer kaszálták, néhány éve, nem sokkal azután, hogy páran a mi utcánkban összefogtak és elültettek több tucat kocsányos tölgy csemetét, szóval a mi utcánkban nincsenek közterületek, vagy közösségi terek, csak a közös, amivel nem foglalkozik a köz. Nincsenek parkok, játszóterek. Utóbbiból viszont akad majd’ minden háznál készen kapható csoda hintaállvány, csúszda, ugrálóvár, ahol kisgyereket nevelnek. Elvan az a gyerek, játszik egyedül, így baj sincs vele, nem kell sehova sem sétálni, és amúgy is csak a hülyeséget tanulná el a többi gyerektől, nem szed össze semmi fertőzést, baja sem lesz a magas kerítéssel jól izolált, virág és gazmentes gyeppel párnázott, csíra mentes kertben, ahol kertész nyírja a füvet és az automata öntöző biztosítja, hogy ne legyen vizes a lurkó, mert esetleg megfázik.

Nő a fű a mi utcánkban, felberregnek esténként a motoros fűnyírók, hallja mindenki a környékben, hogy nem holmi kis villanyosra telik, hanem drága motorosra, azután vijjognak a fűkaszák, túlkiabálni kakukkot, galambot, rigót. Amott szentségel valaki, mert épp most akart egy üveg sörrel kiülni a teraszra, élvezni a késő tavaszi estét, a laposan beeső sárgás-rózsaszín napfényt, esetleg beszélgetni kedvesével, hancúrozni gyerekkel, de itt sosincs csend, mert valakinek ilyenkor is bizonyítania kell létezését, de ha abbahagyja, akkor valamelyik riasztó töri szét az este hangulatát.

Konrád mára már végzett a kocsi mosással, lemosta a nagy, fekete autót és a teherautót is, újabb házat épít, illetve építtet, mert még mindig képes valaki megvenni, pedig azt mondják, válság van, nem lehet ingatlant eladni.

Sanyi bácsi kék köpenyében feszít metálszínű elektromos sámliján, szájában szorongatja szipkáját, élvezi az esti napsütést, őt nem zavarja a motoros kasza sivítása, a motoros fűnyíró fémes berregése, mosolyog, lemerült a hallókészüléke. Hazaért már Feri is, ma semmit nem szajrézott, mert egyből megáll az utca végében, valamiért nem szeret a saját bejáróján parkolni, csak ha sikerült valamit szereznie, akkor tolat a kapujához, tudja is mindenki, hogy olyankor Feri lopott valamit. Feri megszüntette a sziklakertjét, kiszedte a gazból a virágokat, azután megunta a szöszölést és csak a köveket rakta külön, és a virágokat a gazzal együtt taligára lapátolta és mindet kitolta a közösbe, ott leborította oda, ahol úgy gondolta nem látni és hazament és ivott egy kétdekás kevertet, azután beült a kocsiba és elment még sörért, mert a kevert is elfogyott. Hogy biztosan kitartson a pia, vett a boltban egy felest is, azt már a kocsiban bontja, mikor befordul a sarkon, dobja ki az üres üveget. Sanyi bácsi ücsörög békésen, mosolyog, mert szép ez az este, biccent a fehér kocsinak, Ferinek, Sanyi bácsi még úgy szokta, hogy köszönni kell, azt sem bánja, hogy nem mindenki köszön neki vissza, ilyen ez a világ, de Feri mindig visszaint az öregnek, aki kissé csodálkozva nézi a megcsillanó üvegcse repülését, még utána is hajol kicsinyt, azután bólint, már érti honnan került oda a fűbe az a sok kis üveg. Elhallgatott a fűnyíró, csendben a kasza is, lekapcsolták a riasztó szirénát, a kakukk most a leghangosabb.

 

 

 

 

 

Legutóbb szerkesztette - Pogány Gábor
Szerző Pogány Gábor 79 Írás
Üdvözlöm a Héttorony közösségét, és köszönetem a meghívásért! Magam firkász volnék eredetileg, de miután korábban írtam egyebet, mint újságot, így laptól távoztom után is folytatom a billentyűzet püfölését. Kérem, fogadjátok kritikával szösszeneteimet, bár megjegyzem: a bírálatokat kritikával tűröm.