Marthi Anna : Hiányzol

 

Volt-e valaha hozzád egyetlen szavam,

tudok-e rólad bármit, vagy csupán

álmaim által megformált valóság lehetsz,

vajon túlburjánzott képzeletem játszik,

néztem-e már szemedbe, fogtam-e kezed,

csupán elfekvőben csereberélünk majd epekövet?

Addig hiányzol, hiányzol, bár nem tudom ki vagy.

Sodor ösztönöm és legyint az öntudat;

szél hátára fekszem, könnyeid csókokkal felélem,

gondodat elfújom, ne legyen nyamvadt pillanat;

teremtek kettőnkből világot, egyetemest.

Lennél imámba csúsztatott egyszerű átmenet,

vidámság és virágos szellem-éh között?

Legutóbbi módosítás: 2011.06.15. @ 19:53 :: Marthi Anna
Szerző Marthi Anna 1339 Írás
lélekbúvár lennék mint oly sokan "Kinézek a térre, és ott ég a fájdalom, a szerelem kísérteties varázsa. Félbemaradt lángolások mögött jössz, a bőröd is csak árnyék egy sehova-úton; arcod a nézés dadogása, ismeretlen kerülők a személyes veszteségek körül - kezeddel intsz, már nem is nekem, a szubsztanciálisan felfoghatatlannak, annak, amitől egy másik sors mindig másik sors marad. Rámvetülsz, rád vetődöm. S mindenünk odaadjuk ez érintő, kósza integrációért a tér s a szívek nagy zűrzavarán át. Valamikor féltem volna tőled, féltem volna, hogy elhagysz, s egyedül megyek az utcán anyagtalan csillagokkal szívem programjaiban. De most már tudom, ez nem csőd, és nem is bánat. Hanem a szabadság részletei. S fel kell nőnünk bizonyos szépségekhez mindenáron." Pardi Anna: A távollevő és az utak