…Megpróbálkoznak azzal a magyarázattal, hogy Aszklépiosznak a meggyógyult betegek szoktak áldozni, és Szókratész halála pillanatában arra céloz: az élet nagy betegségéb?l gyógyult meg…. (Hamvas: Scientia Sacra)
Végül a képek hol maradnak,
talán az érzetek, ha hagynak,
s nem nevet ki mégse a múltam.
Hova marad a szépség, a búcsú?
Hova siet bel?lem, mi jön még,
sz?köl, ami belenéz a holba,
kihült, idegenné lett akolba.
Filozófia a vers, mi más –
szókratészi halni-tanulás;
Aszklépiosz! – kakasáldozat,
megörülhetsz ajándékodnak.
Az élet mégse betegség volt;
és Parmenidész tudott annyit,
mint a változó Hérakleitosz.
Arra festjük rá szavainkat,
mit megismerni: szavaink csak,
ha mondattá is épült – szó csak.
Szeretem, ahogy velem beszélsz,
van: b?r alatt bizserg? zeném,
és több valóság a dolgokban,
levetik id?-ruhájukat,
s akkor meghajolnak a kövek,
rendszerré válik a szeretet.
Legutóbbi módosítás: 2011.05.02. @ 20:15 :: Petz György