Janecskó Györgyi : Est

Már zümmögött az este

láztól fülledt teste,

cip?je orrán porzott

az út sok -sok perce.

 

Ridegen lábamra lépett,

bocsánatot se kérve,

tapintatlan némasága

idegen arcomat nézte.

 

Leültünk, így elveszetten

ismerkedtünk a csendben.

Istentelenné lett világra

fonnyadó, virág-szemekkel.

 

Fáradt vállához kötött

csónakon, párák mögött,

fércre- férc könnyek vizén

nevelt irgalmak között.

 

Belepte testemet, olajat

kent hátamra, rám ragadt

hitetlenségem pulzáló

ujjai között maradt.

 

Bár eldobott pásztorbotok

gazos ösvényén ballagok,

csordultig nedves rácaimra

hullnak a fényes csillagok.

 

Legutóbb szerkesztette - Janecskó Györgyi