Énekét a porba véste…
Kutyája spárgán feszült, vele a fájdalom…
Nem kért és nem köszönt, csak merészen
t?rte a h?vös reggelt, vasakon fent kardokon.
Szemlesütve híztak id?sebbé körülötte a körök.
Nem húzta be lábát a szemérem a vizeletszagú
nadrág és a tiszteletre méltó jár?kel?k között…
Rongyos cip? tántorog, lassú id? ha elzavarja,
lefoszlik repedt körmér?l a több havi szégyen.
Egy üveg bortól a magyar Himnuszt szavalja…
Azt álmodja hazája még e kende kis ország,
magyarnak született ?, még nem is olyan régen..
mámoros szeméb?l ha csapra fogy a bor-báj,
Nem marad más csak a kétely.
Álmodtam ráncaidról ma éjjel.
Ahogyan lépteink a földúton futottak
végtelen végig, kéz a kézben,
mindig csak nekem mosolyogtak.
Levetkezett a szíved, lobbanásában
láttam lángját a kezdetnek és a végnek.
Elfújta minden ny?gét a halálnak,
átöleltél, míg útjaink összeégtek.
Lásd , füst és korom az arcom,
lassan elkoptattam már fényedet.
Fen?kések faragnak naponta élesebbé,
talpam alatt véreznek a kortalan kövek.
Messze vannak már azok a csendek.
Túl zajos nekik ez a szétfolyó világ.
Várom újra és újra a te álmod,
ahol h?s öledbe hajlanak a fák.
Te, szép tavasz ma
mit felelsz ?
Fülemülékkel ha
útra kelsz,
cseresznyevirágra hull
szívem,
a föld tenyerén a schweiz-libido.com/
mag kikel!
Eltévedt zápor mossa
szét
a télnek gyolcsát,
elvetélt
a fagy, mámoros
illatár
dajkálja méhed
magzatát!
Ne temess még, mily
gyenge csak,
fényedbe tévedt
áldozat
vagyok, friss lelkem
harmatát
isszák a szálló
bóbiták!
Utálom a piros lámpákat,
mert száguldana
a vérem.
Bennem ezernyi tetten ért
gondolat cikáz.
Látom a nyíló orgonákon,
a reggel értük nem
hiába ébredt,
csak az én kávés
csészémben úszik
még a zacc.
Tipródik már a büszkeség,
de nincs hová
bújjon bel?lem.
Ezernyi elveszett tavasz
ölébe hulljon ?
Ma merre visz a perc,
még nem tudom..
Enyészeté vagy te lét,
hiába húzlak
magamra mégis
a magtalanná szikadt
kátyús úton.
Nem tudom, hogyan él
meg bel?lem
a remény ?
Nagyon kiéhezett
lehet,
fogpiszkálóval kotrom
éhes foga közé a
pépes étket.
Hiába – tévedt napra
még egy…
Imával forrnak össze
az éles pengék
vágta rések.
Ledér fogamhoz koccant a vágy,
belém harapva illatod, a hajnal
elszállt, vele a haldokló álmodás
egy éber, rád éhes gondolattal.
Ne kérj, tiéd a szív, ha repdes
szende testeden az érintés, bátor
zuhanó madár a gondolat, oly kevés,
ha b?röd leple elszakít a mától.
Elátkozott a perc mi most arra kér
adjak bel?led többet, elfeledve
e dadogó vallomás végtelen ígéretét,
kett?nk közé a szerelmet temetve!
Már zümmögött az este
láztól fülledt teste,
cip?je orrán porzott
az út sok -sok perce.
Ridegen lábamra lépett,
bocsánatot se kérve,
tapintatlan némasága
idegen arcomat nézte.
Leültünk, így elveszetten
ismerkedtünk a csendben.
Istentelenné lett világra
fonnyadó, virág-szemekkel.
Fáradt vállához kötött
csónakon, párák mögött,
fércre- férc könnyek vizén
nevelt irgalmak között.
Belepte testemet, olajat
kent hátamra, rám ragadt
hitetlenségem pulzáló
ujjai között maradt.
Bár eldobott pásztorbotok
gazos ösvényén ballagok,
csordultig nedves rácaimra
hullnak a fényes csillagok.
Rabommá lett fények
tükörcserepei messze-
messze táncoló tegnapok.
Ragasztott díszes bélyeg
a homlokon. Üveggé
lettél. Homokból vagyok.
Törött képek közé bújva
látni nekem nem nehéz.
Érzem vibráló létem.
Már csak így maradva,
rabigába hajtani kész,
nem átlagos személyem.
Rakoncátlan színekb?l
stoppolt világom világa
talán b?nös bohócruhában
így lesz sz?z és p?re.
Szétszóródó h?s fodrára
hulló kereszt-koporsómban.
Kezedbe vedd, láss, keress
benne lélegzetnyi id?t,
borítsd fel veszteséged!
Ne ítélj el, csak szeress
önnön vérébe d?lt
múltadba fény-messzeséget!
Kereslek, kutatlak.
Rezdül? pilláid közé
fészkel? remény,
hontalan pillantásom.
Tétova körforgalom
talán, sehová vezet
egy sehol sincs úton,
lassan lüktet?, feledett
vágyaim kusza erezete.
Nem tolakodón, néha
visszanéz kíváncsiságod.
Félénken nekirugaszkodó,
pislákoló csillagok
fényénél is tisztább,
magadnál tartott tekintet
tükrében kérdezel
féltett magadtól.
Látom te sem tudod.
Hát akkor így múlik,
ahogyan a percek.
Szétolvad a széllel,
repked? hóesésben.
Meghúzódó, elveszett
tévedés volt talán,
mégis sokáig dédelgetem.
Te is elviszel magaddal,
én is meg?rizlek.
