az ablakba —ablakban—
gy?rt id? hasít
egy sárgult könyvlapot
szökne vele hogy mentse még
mi szép volt egykoron
néhány szirom
az asztalon
színt váltva megremeg
száraz levélen szétfutnak
a szomjazó erek
az ablakba gy?rt
id?nek már
nem múlnak ráncai
szabadba érve elvinné
a legszebb álmaim – felesleges a nével? —
simítanám
ha karma mind — nem kell a mind — a karom általában sok, vagyis mind —
nem tépne mély sebet
közel az ég
s a jel fehér — ez a sor nem sokat mond — nem értem, hogy kerül ide a jel, és miért is fehér — nélküle is él a vers —
elbújnom nem lehet
szobámban tartom
túszul
?t
az ablak
mint acél kapu
visszhangozza:
már múlt id?!
hiába nem akarom
– Csilla, a vége – befejezés – nem szép, nem jó. Mintha elfáradtál volna a végére. Oszd el a versedben az „er?t”, ahogy indul, azt hagyd meg a végére (is), hogy ne zuhanjon, hanem íve, és dallama legyen a versnek.
üdv.
szerk5
Legutóbbi módosítás: 2011.04.18. @ 05:13 :: Bakkné Szentesi Csilla