…vajon mire emlékezhetek? Világoskék hatalmas szárnyaimra, azokkal ölelek, és szoknyám is szárnyból, a szőke angyalok aludni tértek; sajnos az ördögfiú angyalnak öltözött; de akkor ott, meglelem koboldomat.
Meséből pattan elő, apróka orral, fehér papírból ezer levelet hajtogat, és a postaláda alig várja már; mű napraforgót hoz, no az óriási volt – ahogy felvilágosítom, hogy ez való -, elszomorodott szemekkel kérdez, hisz eddig te is játszottál, most mi bajod? Fehér kápolna őrzi viszolyogva, látja… kidobott karperec…
ám, nagyobb az, a sorsot hajítjuk ott el, kígyó sziszeg a Balla-bokrok között… keserű küzdelem: hadd hadakozzanak, pedig fáj, a mesét azóta sem írja tovább senki, halott, csak repedt kőszobrok üreges szemeiben vásik, eső rendíti meg, az is csak néhanap… menj békével, isten éltessen, Barát az Időkön át!
Legutóbbi módosítás: 2011.02.03. @ 11:54 :: Marthi Anna
