Torjay Attila : A chiwitza indiánok temetkezési szokásairól

*

 

 

A chiwitzák kisebb törzs volt a mayák uralma alatt, az Andok elzárt, magasabb részén éltek úgy 2500 méteres magasságban. Kukoricát, dohány termesztettek, lámát és vizidisznót tartottak, házaikat nem kőből, hanem fából építették, mintegy a szibériai gerendaházak alteregójaként.

A maya hódoltság előtt a Szélisten volt kultuszuk tárgya, barlangrajzaikon ma is sok helyen felfedezhető, ám a mayáktól átvették a Jaguáristen kultuszát is, majd idővel ez lett egyetlen istenük.

Ünnepségeiken jaguárnak öltöztek, és még ma is áll a romjaiban is impozáns, 97 méter magas Jaguár templom, az egyetlen építmény, amit kőből építettek. Mivel nagyon hasonlít Chichén Itzá Jaguár templomára, feltételezhető, hogy maya segítséggel épült.

Elzártságuk miatt a spanyol hódítás is később érte el őket, nagyjából 50 évvel a mayák leigázása után érkezett hozzájuk az első fehér ember. A neve is fennmaradt: Fernandó atya.

Fernandó atya persze nem egyedül érkezett, katonák is tartottak vele, de a békés chiwitzák nem tanúsítottak ellenséges magatartást a spanyolokkal szemben, így őket sem érte sok atrocitás, hamar áttértek a keresztény hitre, és élték a mindennapi, megszokott életüket, immár keresztény indiánokként.

Fernandó atya nem volt bigott ember, kedvelte a chiwitzákat, és ez kölcsönös volt. Érkezése napjától elkezdte lejegyezni egy nagy kapcsos könyvbe szokásaikat, regéiket, lerajzolta házaikat, ruházatukat, mindazt, ami rájuk vonatkozott, ez fennmaradt, ma is látható a Prádó múzeumban. Szerencsére, mert ma már egyetlen chiwitza indián sem él. Valami rejtélyes betegség végzett velük, amit nagy valószínűséggel a fehér embertől kaptak el, és amire az immunrendszerük nem volt felkészülve. Fernandó atya utolsó könyvbéli bejegyzése 1617—ből származik, ekkor öregemberként már Bogotában élt egy kolostorban, és tudomása szerint hírmondója sem maradt a chiwitzáknak.

Így csak Fernandó atya kapcsos könyvéből ismerhetjük őket, a hittérítő nyelvüket is megkísérelte bemutatni, ám az csupán leírás alapján, az eredetit nem hallva szinte reprodukálhatatlan.

A chiwitzák legkülönösebb szokása a temetkezésükkel függ össze, a kíváncsi Fernandó atya sehol sem talált temetőt, vagy hasonló rendeltetésű létesítményt náluk, kérdésére azt felelték, hogy halottaik elrepültek a Jaguár istenhez. A páter ezt úgy értelmezte, hogy ezzel bizonyosan az elhunyt ősök lelkére gondolnak, ám hamarosan meghalt a törzsfőnök lánya, és Fernandó atya tanúja lehetett a legkülönösebb temetkezési szertartásnak, amit valaha is láthatott.

A chiwitzák településétől úgy két kilométerre egy elzárt, igen meredek hegyekkel kerített völgy terült el, és ők úgy gondolták, hogy ott lakik a Jaguár isten. Ez volt a temetkezési helyük. A hely tabu volt számukra, sosem tette be a lábát oda egyetlen chiwitza sem. Nem is nagyon sikerült volna, hiszen szinte megközelíthetetlen volt, csak 1904-ben sikerült először megmászni a meredek sziklafalakat modern hegymászó kellékekkel, és eljutni a nagyjából 4 négyzetkilométeres, elzárt völgybe.

Az elhunyt chiwitzák viszont valóban iderepültek, könnyű favesszőkből font, a kaucsukfa nedvével tömített „léghajókon”. Fernandó atya leírta a ceremóniát, a kislány halála után nagyjából 9 méter átmérőjű gömbalakot fontak liánból és erős, hajlékony vesszőkből sűrű szövéssel, a külső héját légmentesen lezárták a kaucsuk masszával, ehhez kétszintes, szintén fonott függesztmény csatlakozott.

A felsőn, a fonott gömb nyitott alja alatt illatos faágakat gyújtottak meg, az alatta függő szintén fonott „ágyon” feküdt a kislány balzsamozott teteme. Nagyjából fél óra múlva a meleg füst és levegő megemelte a temetkezési alkalmatosságot, ami az uralkodó széljárással elindult a völgy felé. Még lehetett látni, amit elszáll a gerinc pereme felett, és eltűnik a völgyben.

Fernandó atya köpni, nyelni nem tudott, európai ember nem látott még ilyen alkalmatosságot, nekik a léghajó még ismeretlen volt. És mindezt egy kőkorszaki szinten élő, a kereket sem ismerő „primitív” indián törzs szokásaként láthatta. Azután még sok ilyen szertartáson részt vehetett, gondolt arra is, hogy megkísérel bejutni a szent völgybe, de erről a chiwitzák hallani sem akartak. Mosolyogva mondták a páternek, hogy várja ki, biztosan eljut majd még oda ő is.

Aztán a törzs kipusztulásával a terület elnéptelenedett, évszázadokig nem járt arra szinte senki, Fernandó atya Bogotában halt meg.

Kapcsos könyve idővel a madridi püspökségi könyvtárba került, ahol belepte a por. A századfordulón fedezte fel újra valaki, és elképedve az ott olvasottakon expedíciót szerveztek az elfeledett szent völgybe.

A hattagú expedíció átküzdötte magát a meredek sziklafalakon, és leereszkedve a völgybe azt találta, ami várható is volt. A magaslati, ritka levegőn, erős napsütésben mumifikálódott chiwitza tetemeket, és néhol a még felismerhető „léghajók” maradványait.

Az ott készült fényképek alapján ismerhette meg a világ ezt furcsa temetkezési eljárást, a völgyet a perui hatóságok szigorú védelem alá helyezték. Megközelíteni csakis engedéllyel, tudományos kutatások céljával lehet, a Nemzeti Örökség Hivatala kirendelt kísérőinek felügyelete alatt.

Legutóbbi módosítás: 2010.09.03. @ 14:38 :: Torjay Attila