Marthi Anna : A források barátjának

Nyomtatás

mondd, miféle játék, mibe

belecsöppentem, s lám, nyomatékot ad?!

kapcsolódtam, pedig egyedül az ember,

kimaradni már nem érdekes, sőt,

ha nem lenne leírva, unnám jelenem is,

de amíg írva van, hiszem, szeret;

s amíg írom, úgy érzem, benne lehetek:

Isten, Mester vagy másik vágy, mi belőlem születtél,

mind egy és furcsa egyezés, hisz

Istent a vágytól tesszük legtávolabbra,

pedig éltető erő, mi fokozná a csendet is,

és „zene hegyére” szúrja a csillagos eget,

Te, forrásaim barátja, ki nem vagy más,

elképzelt, belőlem fakadó,

mert visszatértem én kicsiny magammal egészen,

forrás tövében állok, néha indulok, patakká kéne,

érzem, de csak friss csobbanások keltenek

bennem hangokat, addig vagyok,

míg indul a víz, míg vár a folyó,

a távolban sírommá változik,

miből tudom e bizonyságot,

csak jelenből, míg látok ködös jövőt,

s míg messze vagyok, kitárod ujjaid,

a távol közeléből is eredőt keresve,

egész helyett szemlélem hát magam,

bennem Te és én Tebenned,

megint tükörforgatagban érik,

formátlan valómból gyúrsz újjá Isten,

nálad bérelem a hétköznapot…